Tom Clancy's EndWar teszt

Kapcsolódó játékok: Tom Clancy's EndWar

Flatline 2008. december 29. 15:08

Az Ubisoft Shanghai több okból is mérföldkövet kíván lebetonozni az általuk készített játékkal. Először is ez lesz az első teljesen saját játékuk, mikor nem portolniuk kellett valamit az anyacégnek, vagy épp csak besegíteni valamilyen apróbb dologban.

Énekeljünk...


A Tom Clancy's EndWar tökéletes alany lett számukra ehhez. Másodsorban pedig úgy próbálnak kitűnni, hogy megpróbálják a sokak szerint "only pc" stílust, a stratégiai játékokat megkedveltetni a konzolosokkal és létjogosultságot nyerni az élvezetes játékmenethez. Ez utóbbit legfontosabb újításukkal, az opcionális, teljesen hangalapú vezérléssel oldották meg. Igen, ez azt jelenti, hogy hanggal utasíthatóak az egységek (melyekből maximum hat csoport alkotható). A ki mit hova séma alapján szuperül működik minden, ráadásul olyan élményt ad, hogy valóban feldolgozza a játékos hangját a játék, ráadásul még reagál is rá egy kellemes hangú nőszemély, hogy csak na. Nincs gond az akcentusokkal, hangerővel, háttérzajjal, tökéletesen működik a dolog. Angolul persze nem árt tudni egy kicsit, de általában 40 IQ felett mindenki képes memorizálni pár szót, ami már elég a sikeres ütközetekhez.

endwar4.jpg
 

Mivel nincs sok egység, fejben tarthatóbb az, amit eddig csak brutális mikro-menedzsmenttel lehetett kordában tartani más játékokban. A játékmenet nem csoportosul erőforrás bányászat köré, a Relic féle pont elfoglalós, majd érte rekvizíciós pontoknak megfelelő cumót kapó módot preferálja a játék, hozzáteszem nagyon jól. Egy adott mapon több pont van, amit el lehet foglalni, ezek irányítása további erőket jelent a játékosnak és így szépen fel lehet darálni az ellenfelet.

endwar5.jpg

 

Erős vagyok, vagy Te jobban...?


Az egységek ereje a már-már szokásosnak mondható kő-papír- olló elvet képviselik, ahogy annak lennie kell egy jó stratégiai játékban. Noha atomfegyver is helyet kapott az arzenálban, mely keményen odapörköl az ellenfél fanszőrzetére, amennyiben valakire rádobjátok nukleáris töltete az rögtön válaszolhat saját atomjával, függetlenül attól, mennyire gyenge, szóval durván visszanyalhat a dolog. A szingli kampány mellett az egyik legkomolyabb része a játéknak az online nagy Theatre Of War, ami egy folyamatosan változó, "minden küzdelem számít" nagy csatatér, ahol a három fő frakció folytonosan egymástól rabol területeket.

endwar1.jpg
 

A sztori szerint az USA, az EU és a jó öreg vodkapárti oroszok csapnak össze, lévén az olaj baromi drága lett és pattanásig feszült már a helyzet a harmadik világháború előtt. Általánosságban elmondva az oroszoknak még rengeteg tartalékuk van, plusz a legstrapabíróbb egységeket ők gyártják, az EU gyors rajtaütéses rouge féle egységekkel rendelkezik, míg az időközben kicsit meggyengült, de szuperjóságos ultrabrutál zsírbüféfrencsájz erejű Freedom Star űrágyút építve okozhat még meglepetéseket.Az egyszemélyes mód nem koncentrál annyira a történetre, mint lehetne, de nem is baj, a tényleges stratégiai résznek úgyis csak egy jól előkészített terepre van szüksége ahhoz, hogy működjön. És működik, nagyon is jól.

endwar3.jpg
 

A hangalapú vezérlés nagyon nagy szabadságot ad, hiszen a térkép teljesen más felén is lehet kandikálni a homokbuckák alól egy csapattal, miközben a térképet fejben tartva és a csapatmozgásokat memorizálva szépen lehet utasítgatni a többi csapatot, hogy mit is csináljanak. Mindenről érkezik feedback, így nem maradtok le semmiről, a széphangú hölgyemény meg úgyis elkezd sipítozni, ha baj van valahol. Egy hátránya van a dolognak és az az, hogy a szomszéd szobában nem ajánlott, hogy legyen bárki is, mert hívja a mentőket hamar, hogy rád adják fordítva a kabátodat...

endwar2_1.jpg


Az egységek kidolgozottsága nagyon jó, szép a grafika és kiemelkedően jók a hangok. Az egész HUD és kezelőfelület rendszer a szokásosan high-tech, leginkább a Call Of Duty 4 átvezetőihez hasonlító dizájnt viselik, ami nem baj, sőt. A tankok, helikopterek, gyalogosok, mind olyan részletesek, hogy akár el is nevezhetőek, hogy a szintlépéseikkor babusgatva, cirógatva vigyázzon rájuk a játékos. Nyilvánvalóan érdemes nem szétölni a tapasztaltabb egységeket, mert sokkal jobbak a statjaik, mint a zöldfülű arcoknak.

endwar6.jpg


Akkor most atomot neki?


Jó pár óra tartalmas szórakozást ígér az EndWar, szolid, azonnal beszerezendő cím ez, amint megjelenik a PC-s verzió, feltehetőleg változatlanul jó hangtámogatással, mindenképpen adjatok neki egy esélyt. Az első pár parancs kiadása után már nagyon jól fog menni az egész vezérlés, kérünk mindenkit, hogy NE nyúljön rögtön az egérhez, csupán a kameramozgások be-besegítése miatt. A jövő a hangé hosszú távon, ez látszik. Értelemszerűen ehhez egy picit egyszerűsített, de messze nem kiherélt játékmechanika is szükséges, így hangsúlyozzuk, hogy nagyon-nagyon jól sikerült az EndWar, érdemes kipróbálni.

endwar_gstv.jpg
 

 

 


    Pro:
  • Élvezetes játékmenet, hangvezérlés
    Kontra:
  • Talán lehetett volna kicsit több átvezető CG a szingli kampányban
9.1

Címkék: tom clancy, endwar, teszt, bemutató, stratégia, ubisoft


Tom Clancy's EndWar teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |
rickssj (2011. január 01. 22:53)
Inaktív)
Nem néz ki rosznak
141
Centurion (2009. február 26. 13:17)
Inaktív)
Csináltok majd tesztet a PC-s verzióhoz is?,( legalább a rendszerkövetelmények miatt)
140
Celleway (2009. február 11. 18:10)
Inaktív)
Én egy érelműen azt mondom Hogy jobb lesz mint a World in Conflict és nagyon várom a ENDWAR-t

Hello!
139
Rictus (2009. január 17. 23:53)
Inaktív)
Jó gém lessz már várom!
138
gael (2009. január 17. 13:55)
Inaktív)
Nem lehet strategiat jatszani konzolon?A husz eve valtozni keptelen epitgetos-gyujtogetos-agyonig termelos-tulerovel mindenkit lenyomos osember RTS "jatekok" valoban nem tul elvezetesek konzolon.A tobbi mas stilusu strategiai jatek meg kivalo,es azokat meg ki sem adogatjak pc-re,mert ott csak az megy,amivel mar az osemberek is tologattak,mert egyszeru mint a vasgolyo.Tisztelet annak a nehany kivetelnek,amit jol eltalaltak.
137
gael (2009. január 17. 13:50)
Inaktív)
...válasz 133. kommentre:
 
Te oszinten milyen MMOkrol beszelsz,meg milyen fejlodesrol?Arrol a rohadt nagy fejlodesrol beszelsz,amit a WoW mindig elnyom?PC-n az MMORPG nagyjabol be is halt.Van egy hatalmas mindent elnyomo oskovulet nevetseges kinezettel,hatalmas fantaborral,idonkent kidobott kiegekkel,azon kivul minden csak vegetal.Ez a fejlodes neked?Nevetseges.Az MMORPG-k uvoltenek egy erintetlen piacert,ahol az uj otleteket epp ugy kepesek fogadni mint a regi bevallt trukkoket.
136
Bucsek06 (2009. január 17. 11:49)
Inaktív)
Hogyha tesztelitek ezt a játékot, akkor mért nem mutattátok be a videóban hogy hogy is zajlik le ez a hangvezérelt cucc? vagy németesek vagytok ?

Télleg, ez csak angolul érti amit mondunk? vagy lehet nyelvet választani?
135
Markal (2009. január 14. 06:55)
Inaktív)
Ha kijön PC-re is én biztos hagy megveszem!!!
Egyépként nem normális az aki stratégiát consolon játszik!!!!
134
Hapetit (2009. január 12. 15:37)
Inaktív)
A konzoloknak köszönhető a játékfejlődés.Erre csak aztmondom, hogy egyes területeknél lehetséges, hogy a konzol is közrejátszott mert hát ott kevesebb a kalózkodás mint pc-n.Nade!Vegyük az MMO-kat vagy a multi-s játékokat amik a PC-seknek van szánva.Ott konzolról nagyon nem beszélhetünk.Sőt.Igyis ugyis fejlődőtt volna a játékipar konzol nélkül is.Mivel a hardvereknek a fejlődésével lépést kell tartania a játékiparnak is.Sőt néha már szoftverileg vagyunk előrébb mintsemhogy hardverileg.Amugy miért beszélünk külön konzolról meg pc-röl.Miközben a konzol is ugyanaz mint a pc csak kevesebbet tud a konzol....
133
GM-Man (2009. január 11. 22:17)
Inaktív)
Várom a PC-s portot , mert hát stratégiát konzolon tolni az gáz !
PC nélkül nem lenne konzol !
Viszont konzol nélkül simán meg lenne a PC !
Az meg , hogy a nagy játékfejlődés kizárólak a konzoloknak köszönhető hülyeség !
132
gael (2009. január 08. 10:23)
Inaktív)
emberek,attol,hogy ez szebben fog kinezni pc-n,attol meg nem lesz jobb jatek.Sajnos elegge egysiku,unalmas,a teruletek nagyresze ures,es az egesz jatek gagyi,lelketlen hangulatot araszt.Nagy hiba volt penzt adni erte
131
ratta21 (2009. január 04. 09:24)
Inaktív)
group 1 TAKE COVER !!!!!

DE jó lesz majd ezt üvölteni!
130
lurvigcsaba (2009. január 03. 10:34)
Inaktív)
Márciuban. Ez nagyon jo hir. Apám ez a hang irnyitáo dolog marha jo lehet bár még akkor valami franko headettel meg kell magamat lepnem még.Nem nagyon vagyok valami stratégiá alkatu de egy kettövel már nyomtam pl cnc tibérium warsal az tetszett de ez tuti tetzeni fog föleg a ingley amultit talán kiprobálom addigra ugyi nagyob netem lessz 4mbs az biztos gyors lessz hozzá.
Nem vágom a multis dolgokat.
129
Allesbereits (2009. január 02. 19:51)
Inaktív)
...válasz 126. kommentre:
 
ugye milyen jó
128
MerLinh (2009. január 02. 17:48)
Inaktív)
hát azért hd readys tv tud 1360*768 as felbontás 1920*1080nat is tud interlaceben szoval és nem kerül 300ezerbe és azért szerintem szebb szinei vannak mint egy monitornak, nem rossz játék a gépemen valszinüleg nem menne, xboxhoz meg nincs headsetem ugyhogy a hangnavigációt még nem sikerült kiprobálni
127
D3S (2009. január 02. 17:38)
Inaktív)
...válasz 120. kommentre:
 
imádom amikor olyanok osztják az észt, akik konzolt is csak képről láttak maximum..
126
D3S (2009. január 02. 17:35)
Inaktív)
...válasz 121. kommentre:
 
Akkor ne írkáljj olyanokat, hogy meg sem jelent, meg miért értékelnek 3 hónappal előre. Egyébként is ez konzol teszt ha nem esett volna le
125
Allesbereits (2009. január 01. 22:51)
Inaktív)
Allesbereits (2009. január 01. 20:33)
Inaktív)
kKNd (2009. január 01. 20:25)
Inaktív)
...válasz 107. kommentre:
 
Ez a beszéd.
122
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | következő... |

Tom Clancy's EndWar

Fejlesztő: Ubi Soft Entertainment

Kiadó: Ubisoft Entertainment

Platform: Xbox 360 | Stílus: MMO, Stratégia, Taktikai

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

End of Nations - Londonban jártunk
Londonban jártunk az End of Nations pressnek tartott bemutatóján, ahol megismerkedhettünk a készülő MMORTS-sel.

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Bionic Commando (Gamemania)

2.240 Ft

TOM CLANCY'S ENDWAR TESZTEK, ELŐZETESEK

TOM CLANCY'S ENDWAR HÍREK

AKTUÁLIS!

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

2012. május 26. 13:23

Sorozatunk negyedik részének alanya a Primo, amely gyakorlatilag teljesen magyar fejlesztés.

A Diablo III harcosai - Barbarian

Használt játékok blokkolása: ebéd előtti elmélkedés

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix