Hirdetés

Tomb Raider - a 2015/11-es GameStar teljes játéka

|

Novemberben sem aprózzuk el a dolgot, a 2013-as év egyik legjobb játékát csomagoltuk a GameStar magazin mellé.

Hirdetés

November az igazi nagyágyúk hónapja, hiszen olyan játékok jelennek meg, mint a Fallout 4, a Star Wars Battlefront vagy épp a StarCraft II: Legacy of the Void. Na meg persze a Rise of the Tomb Raider, a Crystal Dynamics nagy sikerű játékának folytatása, és hát mi mással is ünnepelhetnénk ezt a hónapot, mint hogy az előző részt adjuk ajándékba a novemberi GameStar mellé.

A Tomb Raider széria gyakorlatilag évtizedek óta velünk van, már az első részeket is a klasszikusok közt emlegetik. A legtöbbekben persze kevésbé maradt meg a játékmenet, mintsem inkább Lara kúpmellei, de ez most részletkérdés, hiszen a Square Enix égisze alatt készülő játék feledtette velünk az összes pixeles női formát. Az eredettörténetként szolgáló játék lélegzetelállító látványvilággal rendelkezik, így már a pályák felfedezése is élvezetes.

Az igazi élmény persze most is a harcnál kezdődik, mint minden rendes akció-kaland játékban, a Tomb Raiderben pedig nemcsak emberi, hanem állati ellenfelekkel is szembe kell néznünk. Yamatai szigetén rengeteg veszély leselkedik majd ránk, így Larának mindig résen kell lennie. A kezdő régésznek persze eleinte nem megy túl könnyen a vérontás, de viszonylag hamar megtanulja, hogy ezen a vidéken ember embernek farkasa.

A franchise-hoz hűen természetesen ezúttal is vannak különböző sírhelyek, amelyeket felderíthetünk. Itt általában platformer elemek és fejtörők is várnak minket, így nemcsak az ügyességünkre, hanem az eszünkre is szükség lesz, ha meg akarjuk fejteni a rejtélyt. 

Bár a sírhelyek kihívás elé állítanak majd minket, maga a játék kíméletes lesz a gépünkkel. A játék futtatásához legalább Windows XP (SP3) operációs rendszere, egy kétmagos processzorra (AMD Athlon64 X2 2.1 GHz / Intel Core 2 Duo 1,86 GHz), 1 GB memóriára, egy 512MB VRAM-mal rendelkező videokártyára valamint 12GB szabad helyre lesz szükségünk.

A játék aktiválásához internetkapcsolat szükséges, a kód beváltása a már megszokott módon zajlik: Megkeresitek a magazinban található kódot, majd azt az adott lapszámnál beváltjátok a GameStar Plus oldalon. A "Teljes játék" menüponton belül található "Aktiválás"-ra kattintva jelenik meg a kód, amit innen kimásolva, majd Steamen belül a "Játékok" menüpontban lévő "Termék aktiválása a Steamen" menüpont megfelelő mezőjébe beillesztve szerezhettek meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)