Hirdetés

Torment: Tides of Numenera - a kétmillió dolláros Kickstarter-bébi

|

Újabb játék döntött rekordot a közösségi finanszírozás történelmében, mely nem más, mint a Planescape: Torment szellemi utódja.

Hirdetés

Minden kudarcot egy siker vált fel a Kickstarter titokzatos és változatos világában.

Míg a Wildman fejlesztőinek számításai nem igazán jöttek be, addig a Dreamfall: Chapters közel 38 órával a vége előtt már 1,3 milliónál tart. Sokkal izgalmasabb viszont a Torment: Tides of Numenera esete, melynek kampánya március hatodikán, azaz két nappal ezelőtt indult útjára. A kezdeményezőknek 900 ezer dollárra lett volna szükségük ahhoz, hogy életre keltsék a Planescape: Torment utódját, ami hét óra két perc alatt össze is gyűlt, nem sokkal később pedig az egymilliót is meghaladták, amivel beírta magát a Kickstarter rekordok képzeletbeli könyvébe (mint az egymilliót leggyorsabban elérő kezdeményezés).

Azóta ennek duplája is összegyűlt, a cikk megírásának pillanatában 2,125 millió dollárnál tart a projekt. A végső cél a 2,5 millió, ezt szabták meg ugyanis az utolsó Stretch Goal határának: ha elérik - amire annak fényében, hogy a finanszírozásra április elejéig lehetőség van, elég nagy az esély -, a befolyt összeget a játékmenet bővítésére fordítják. Ha szeretnétek hozzájárulni a Torment: Tides of Numenera sikeréhez, azt ezen a linken tehetitek meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)