Hirdetés

Total War: Rome 2 - kalózok és fosztogatók az új DLC-ben

|

A Creative Assembly bejelentette a Total War: Rome 2 legújabb DLC-jét, amelyben több új frakció is bemutatkozik.

Hirdetés

A Total War: Rome 2 előző DLC-je nagy botrányt okozott, mivel a játékosoknak szemet szúrt, hogy a pénzért megvehető csomag tartalma már az alapjáték trailerében is látható volt volt, így joggal érezhették úgy, hogy valami olyat akarnak nekik újra eladni, amiért egyszer már elvileg fizettek.

Lépjünk túl ezen az apró sérelmen, és térjünk rá inkább arra, hogy a következő csomag mit fog hozni. A Pirates & Raiders DLC trák és dák frakciókat rak játékba, méghozzá rögtön hármat (Ardiaei, Odrüszai királyság, Tylis). Minden egyes nép saját szárazföldi és tengeri egységekkel rendelkezik, és természetesen megvan a maguk kulturális jellegzetessége is.

Ami a legjobb az egészben, hogy az emberek hihetetlenül vérszomjasak: akkor boldogok csak igazán, ha háborúzhatnak. Nem szükséges tehát az adók csökkentésével vagy hasonló jótéteményekkel bajlódni, kardot kell adni a kezükbe és már vigyorognak is.

Pontos megjelenési dátum még nincs, a stúdió ígérete szerint a következő hetekben érkezik a csomag, amit megközelítőleg 8 euróért szerezhetünk majd be. A Pirates & Raiders mellett egy ingyenes csomag is jön, amely egy újabb néppel és egy történelmi csatával bővíti a lehetőségeinket.

Nektek hogy tetszik az új DLC? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)