Hirdetés

Trónok harca és Firkaland társasjátékok a GameStar táborban!

|

A GameStar tábor nem csak a videojátékokról szól, a Gémklub jóvoltából a résztvevők idén is kipróbálhatják, sőt, meg is nyerhetik a legújabb társasokat.

Hirdetés

Egy hatvan fős lanparty persze jó móka, de van, hogy az embernek a nyári nap melegében inkább a teraszon üldögélni támad kedve, és akkor már jobb társasjátékozni, mint magával cipelni a gépét.

Tavaly a Concept, a Bang! és a 7 csoda társasjátékokkal ütöttük el az időt, melyeket szerencsés táborozók a tábor végén haza is vihettek. A Gémklub idén is támogatja a GameStar tábort; most két játékban folyik majd vad küzdelem, és természetesen ezek is szerető otthonra lelnek majd.

Az egyik a Firkaland, avagy Loony Quest, melyben nem kisebb jutalom üti a legjobb markát, mint Árkádia világának trónja. A játékosok lovagi tornán vesznek részt, melynek során küldetéseket kell teljesíteniük. Egy átlátszó lapra kell filctollal rajzolniuk egy útvonalat úgy, hogy az adott pályán minél több érmét gyűjtsenek össze, kikerüljék az akadályokat, és a startból indulva eljussanak a célig. A nehezítés annyi, hogy a pályára nem tehetik rá a fóliát, pusztán szemmértékükben bízhatnak. A játékmenetet az alábbi videó kiválóan bemutatja.

A másik a Trónok harca, annak is a 2. kiadása. A körülbelül háromórás játékban a Tűz és jég dala saga házait irányíthatjuk a Vastrónért folyó harcban. A feladat nem egyszerű, csak az győzhet, aki jól bánik a nyersanyagokkal, jártas a diplomáciai kapcsolatokban, és nem esik nehezére hátba szúrni valakit, ha arra kerül a sor.

A GameStar táborban tehát nem csak azok érezhetik jól magukat, akik a videojátékokat szeretik, minden játékost szívesen látunk. 

További információk

GameStar tábor aloldal: Ide katt!

Facebook esemény: Ide katt!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)