Two Worlds: The Temptation - "Bájos" víziszörny

Kapcsolódó játékok: Two Worlds: The Temptation

Chavalier 2008. január 28. 14:01

Egy eleddig általunk nem közölt kép, s néhány apróság kerül terítékre a mérsékelten sikeres RPG kiegészítője kapcsán.

A 2008 második negyedévében várható expanzió néhány évvel az alapjáték története után játszódik. Mint ismeretes, a tündék népe kerül majd az érdeklődés középpontjába. Hatmandor újonnan beépített városában kezdünk, ahol a glow nevű ércet bányásszák. Míg a nagyhatalmú mágust, Andar Hog-ot keressük, belekeveredünk egy gyilkoságsorozatba, s a nyomozás során több oldalhoz is csatlakozhatunk.
Átdolgozták a harcrendszert, így már ténylegesen rajtunk múlik, mikor emeljük hárításra pajzsunkat. Ha épp kifogytunk a lehetőségekből, akár a közelben porosodó hordókat és ládákat is ellenfeleink fejéhez vághatjuk.
Úszás közben végre merülhetünk is, de azért kopoltyút és úszóhártyát még növesztünk.
Amellett, hogy új területeket kapunk, a régiek is némi ráncfelvarrásban részesülnek, hogy az újdonság erejével hassanak a visszatérő rajongók számára.
Az ígéretekhez híven az M.I. is megkapja a maga nagygenerálját, mely után az NPC-k úgy reagálnak majd a játékos cselekedeteire, ahogy azt elvárnánk. Természetesen új ellenfelekre is számíthatunk, továbbá megjelenik a létra használata. Így aztán az utolsó akadály is elhárul az elől, hogy Shakespeare örökbecsű Rómeó és Júliáját magunk is színpadra vihessük. Csak a hecc kedvéért megspékeljük lányszöktetéssel is.

 

 

Two Worlds: The Temptation - 1. kp


 

Címkék: two worlds, temptation, rpg, kiegészítő


Two Worlds: The Temptation - "Bájos" víziszörny - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
Vendetta (2008. január 31. 22:39)
Inaktív)
Hát ez nem érdekel!
18
agyonbasz (2008. január 29. 18:16)
Inaktív)
Cuki
17
cheatergs (2008. január 29. 03:26)
Inaktív)
...válasz 1. kommentre:
 
Nekem is rögtön a CryEngine 2 jutott eszembe. Bár én azt is elfelejtettem, hogy mikor olvastam a Two Worlds-ről.
16
Sparker (2008. január 28. 21:05)
Inaktív)
...válasz 14. kommentre:
 
Akkor, ha megveszem, biztos lehetek benne, hogy a 6-7 patch után rendesen fog menni?
15
hahakocka (2008. január 28. 20:22)
Adama admirális (8/10)
...válasz 13. kommentre:
 
Ja de azóta volt kb 6 patch, Lásd Titan Quest 3 patch után tökéletes majdnem.
14
Sparker (2008. január 28. 19:50)
Inaktív)
az alapjáték, ha jol tudom elég rosszul van optimalizálva. Igaz ez?
13
timantes (2008. január 28. 19:39)
Inaktív)
ez egy nagyon igéretes project. remélem beférkőzik az rpg toplistám harmadik helyére. 1. Gothic 3 | 2. Oblivion | 3. remélem ez... , HAJRÁ FEJLESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐK!!!!!!
12
SH4D0W (2008. január 28. 19:27)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 10. kommentre:
 
Two Worlds kiegészítő

Én tavaly nagyon vártam ezt a játékot, de pár óra alatt teljesen kiábrándultam belőle, nagyon el volt rontva a játékegyensúly, de beszereztem a patcheket, a Witcher után lehet kipróbálom újra
11
Multi (2008. január 28. 19:10)
Inaktív)
HAHÓ emberek ez mi?
10
ciansa (2008. január 28. 17:40)
Inaktív)
9
Kain576 (2008. január 28. 17:13)
Jack Bauer (10/10)
Az alap nem volt valami jó, hátha majd ez!
8
coolerz (2008. január 28. 17:11)
Inaktív)
Nagyon jó volt az alapjáték!
(Természetesen csak azután, miután feltetted azt a tonnányi mennyiségű patchet..)
Várjuk!
7
Ash88 (2008. január 28. 16:23)
Inaktív)
Még elöbb az alap gamet kellene 360-on végigvinnem. DE amugy nagyon állat!
Megvanak a hibái is de minden hardcore RPG-snek kötelező!
6
Nikolaosz (2008. január 28. 15:52)
Inaktív)
Ez engemet nagyon nem érdekel.
5
KillBorn (2008. január 28. 14:59)
Adama admirális (8/10)
Még most is viszem az alapot...egy jó játék jó grafikával,és jó történettel.Remélem akkor most egy tündével nyomulhatunk majd.
4
Galuviel (2008. január 28. 14:44)
Inaktív)
Remélem nem lesz olyan könnyű mint az alapjáték,és belimitálják a dolgokat:P hogy ne lehessen isteneket csinálni alkímiával :P
3
tsfatinternet (2008. január 28. 14:18)
Inaktív)
Ez egész véletlenül nem egy rajz?
2
bcmc (2008. január 28. 14:13)
Inaktív)
Húúú, tök állat, tisztára, mint a Crysis.
1
Oldal: 1 |

Two Worlds: The Temptation

Fejlesztő: Reality Pump

Kiadó: Zuxxez Entertainment

Platform: PC, Xbox 360 | Stílus: Szerepjáték

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

RPGames - 2011 legjobb szerepjátéka!
Az RPGames olvasói leadták a szavazataikat, amik alapján kihirdettük a győztes nevét, ami meglepő módon nem egy RPG lett...

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Divinity 2: The Dragon Knight Saga

2.690 Ft

TWO WORLDS: THE TEMPTATION HÍREK

TOVÁBBI KAPCSOLÓDÓ HÍREK

AKTUÁLIS!

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

2012. május 26. 14:41

A távolmaradások ellenére újfent izgalmas E3-nak nézünk elébe, meglepetésekkel és akár Star Wars képében érkező bejelentésekkel megtűzdelve.

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

A Diablo III harcosai - Barbarian

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix