Hirdetés

Assassin's Creed - már készül a Black Flag utódja

|

Az Assassin's Creed IV: Black Flag megjelenése után sem leszünk elhanyagolva orgyilkosos témában.

Hirdetés

A Ubisoft Toronto és a Ubisoft Montreal közösen dolgozik egy új Assassin's Creed játékon, jelentette be Jade Raymond kisasszony, a torontói stúdió szépséges feje.

A csapat a Rainbow Six: Patriots többjátékos pályái után a Splinter Cell: Blacklist fejlesztésében vesz részt, mely nemsokára végéhez ér. A munkatársak azonban ezek után sem fognak unatkozni, ugyanis öt új játék készítésébe kezdenek majd, ahogy Jade fogalmazott: "Két nagyobb együttműködésben veszünk részt, amikről egyelőre többet nem árulhatok el, csak annyit, hogy a Ubisoft két legnagyobb sorozatáról van szó. Ezen felül két teljesen új címet is indítunk."

Raymond azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy az ötödik játék a Splinter Cell univerzumában játszódik majd, egy pedig az említett AC lesz. Az Assassin's Creed 4: Black Flag megjelenése után a fejlesztő montreali csapat erőforrásai is felszabadulnak, de vajon mit készítenek a torontói kollégákkal? Talán az Assassin's Creed: Rising Phoenix-ről lehet szó, vagy teljesen másról? És mi a maradék három játék?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)