Hirdetés

Ubisoft - jó a Wii U, de ennél jobbnak kell lennie

|

Az Ubisoft elnöke szerint a Wii U akár sikeres is lehet - az előzmények tükrében ez különösen mókás kijelentés.

Hirdetés

Az Ubisoft vezérigazgatója, a félelmetes angol kiejtéséről is ismert Yves Guillemot azt nyilatkozta a napokban, hogy a Wii U akár siker is lehet - ha megfelelően beárazzák. A szakember szerint a Mario Kart 8 döbbenetes sikere volt az első nagyszerű lépés azon az úton, amelyen továbbhaladva bárki számára megfelelő platform lehet a fejlesztésekre.

A csavar a dologban azonban az, hogy Guillemot kis túlzással megfenyegette a Nintendot: elmondása szerint, ha idén a gép eladásai nem emelkednek drasztikusan, akkor nem lesz értelme rá fejleszteni. És hogy ez mitől csavar? Attól, hogy az Ubisoft (az a vállalat, aki nem kevés milliót vágott zsebre a Wii-re kiadott Just Dance szériából) a kezdetekben még teljes vállszélességgel kiállt a Wii U mellett , most sem viszi éppen túlzásba a masina támogatását: a Watch Dogs mellett kizárólag a már említett táncolós program szerepel idén a gépre kiadott termékeik listáján, így kissé súlytalannak érezzük a nyilatkozatot.

Ti mit gondoltok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)