Hirdetés

Új GameStar, Battlefield Hardline és az Internet Explorer halála - mi történt a héten?

|

Megjelent a legfrissebb GameStar és a Battlefield Hardline, halottá nyilváníthattuk az Internet Explorert, Kojima balhézik a Konamival, új 576 nyílt a Duna Plázában, és kiderült a Windows 10 gépigény - ez a hét sem volt izgalmaktól mentes.

Hirdetés

Egy nagyon kicsit még most is könnyezem, amikor arra gondolok, hogy az egyébként közel 50 000 forintba kerülő Destiny Ghost Editionre nem sikerült lecsapni 20 000 forintért az 576 Duna Plázában lévő boltjának nyitásakor, ugyanis az akciókat olyan érdeklődés övezte, hogy ez már délelőtt elfogyott. Nagy szomorúságomban azért vettem egy hagyományos kiadást, csak épp az történt, hogy megjött a Battlefield Hardline is, és most mindenhol csak szirénákat látok. Ahogy befejeztem ezt a cikket, megyek is vissza, még adós vagyok egy többjátékos teszttel, ami ugyan alakul, de dilemmázok még kicsit a pontszámon. 

De ez legyen jövő-Paca problémája, most nézzétek meg a felvételkor már éppen 28 éves Daevet, hogy milyen szépen mond nektek mindenféle jó, meg nem olyan jó híreket a GameStar Hype eheti kiadásában:

Ha már a Hardline-nal indítottam be a bulit, kezdjük is ezzel. A Visceral játéka megosztotta a kritikusokat, az első Battlefield Hardline tesztek a Metacritic miatt eltorzult mértékkel véve közepesre lőtték be a játékot. Mi egyelőre nem tűztünk rá pontszámot, de leírtuk véleményünket a Battlefield Hardline kampányáról, emellett viszont annak már önmagában lehet örülni, hogy a kezdeti szervergondok (amiket hol a DDoS-olók, hol a nagy roham okozott) mostanra elillantak. Egyébként ha PlayStation konzolon játszotok, most már ti is tudjátok ellenőrizni a szerverek állapotát. A Visceral egyszer-kétszer megmutatta, milyen humoros tud lenni, egyrészt gúnyolódtak egy kicsit a CoD-on, másrészt láthattuk, ahogy egy rosszarcú Dead Space-ezik benne. Varázslatos.

Mindeközben Ed Boon és csapata nem hagy minket pihenni, már tényleg csak hetekre van a Mortal Kombat X megjelenés, de azért bejelentettek két új karaktert és a QUITALITY-t, sőt, megerősítették, hogy jön a Predator, láttuk, amit Ermac művel, és azt is megtudhattuk, hogy Tanya és Tremor is visszatérnek, sőt, Liu Kang is, ami azért különösen érdekes, mert ő eléggé meghalt az előző részben. Na mindegy, majd kimagyarázza magát a NetherRealm. A Mortal Kombat kapcsán múltat idéztünk a Mortal Kombat 1-2-vel, olvassátok el Hőskori leletek rovatunk kapcsolódó részét a linken. És vigyázzatok, nehogy megtámadjon titeket Liu Kang.

A semmiből eközben hidegzuhanyként jött az infó, hogy a Hideo Kojima otthagyja a Konamit, és nem viszi magával a Metal Gear sorozatot, de a Metal Gear Solid V: The Phantom Paint azért még befejezi. Megesik, hogy az ember ennyi év után valami másra vágyik, úgyhogy meg tudjuk érteni, és kíváncsian várjuk, milyenek lesznek nélküle a Metal Gear játékok. Az ilyesmi sosem jó ómen, de nem akarunk már most, látatlanban búsulni.

Eközben rengeteg visszatérésről, újrakeverésről, hasonló nyalánkságokról esett szó. A Driver sorozat bizarr módon folytatódik, jöhet egy új Overlord (nagyon reméljük, hogy új jön, és nem csak egy remaster), megvan a Carmageddon: Reincarnation megjelenési dátum, bejelentették a God of War II Remastered kiadást, és felmerült, hogy jön a Gears of War Collection is, amit félig-meddig cáfolt a Black Tusk, de mégsem olyan egyértelmű cáfolat volt ez. Az Alan Wake Remastered Edition viszont konkrétan a Microsoft egy kérdőívében szerepelt, azt eléggé tudnánk értékelni. Igaz, egy folytatást jobban, és olyan gyűjtői kiadás nélkül ne is merészeljék kiadni, mint amilyet az alapjáték Xbox 360-as változata kapott, és ami a szerkesztőségben is többünk polcán foglal el előkelő helyet. Különben...

A hét egy másik nagy meglepetése volt a Nintendo két bejelentése, miszerint készül az NX kódnevű konzol, és a DeNA-vel együtt mobiljátékokon dolgoznak. Kíváncsiak lennénk, mivel győzték meg Iwatát, ugyanis ő nagyon ellene volt ennek. A DeNA egyébként elég tapasztalt a témában, meglátjuk, mit hoznak ki ebből.

Akik órákon át képesek részt venni egy AMD-Nvidia vitában, örülhettek, mert mindkét frontról kaptunk hardveres híreket. Megjött az Nvidia Titan X ára, de már azt is tudjuk, hogy az új Nvidia GPU ennél a kártyánál is tízszer többet tud, és az R9 390X is brutális lesz. A Windows 10-nek ez teljesen mindegy, gyengébb gép is elég hozzá. Az Internet Explorer csak a rend kedvéért lesz jelen, gyakorlatilag halott. A rendszer levédéséhez még jelszó sem kell sőt, a League of Legends is fut rajta, a kalózok pedig a becsületes felhasználókkal együtt szintén ingyen frissíthetnekidén nyáron.

Nem kell kalóznak lenni ahhoz, hogy a Bloodborne-nal ingyen játszhassatok, erre ugyanis két lehetőségetek is van: villámgyorsan összecuccoltok, és elmentek Dániába vért adni, vagy eljöttök csütörtökön a GameNight Bloodborne launch partyra, ahol több konzolon próbálthatjátok ki a játékot, és kis szerencsével meg is nyerhetitek. Hogy kedvet kapjatok hozzá, nézzétek meg az alábbi, fullHD gameplay trailert, meg a folytatását a linken.

További híreinkből: a Cities: Skylines annyira jó, hogy a SimCity egyik fejlesztője is modokat készít hozzá, és bár a játékot warezolják keményen, a fejlesztők nem pánikolnak. A Steam felhasználók elégedetlenek, de a Valve tenni szeretne ez ellen, Gabe Newell válaszolt a Half-Life 3-mal kapcsolatban. A Star Wars: Battlefront áprilisban mutatkozik be a nagyközönségnek, a LEGO Jurassic World a héten mutatta meg magát először, ahogy a Game of Thrones: Episode 3 is (Episode 2 tesztünket itt olvashatjátok), csak míg előbbi videón, utóbbi képeken. Egy kicsit fogtuk a fejünket Adam Sandler videojátékos filmjének előzetese láttán, de mosolyogtunk a héten debütált iZombie finom termékmegjelenítésén. Az egyik legfontosabb lépés volt, hogy a The Elder Scrolls Online havidíj nincs többé, bárki játszhat, aki megveszi, meglátjuk, így meddig bírja.

Megjelent egy Resident Evil Revelations: Episode 3 teszt és egy Blackguards 2 teszt is, illetve természetesen a vadonatúj színes-szagos GameStar magazin, amiben a rengeteg érdekes, szórakoztató, informatív és értékes cikk mellett egy Heroes of the Storm béta kulcsot és egy F.E.A.R. 3 teljes játékot is találtok. Még a nap is elbújt egy kicsit a Hold mögé olvasni. Ne feledjétek, a héten GameNight, hétvégén pedig 7. Retro video- és kvarcjáték kiállítás, úgyhogy jó lesz ez, találkozzunk, és akármelyikre is jöttök el, egy dolgot ne feledjetek: „Vegyetek GameStart!”

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)