Hirdetés

Új generáció - Xi3 Piston kontra SteamBox

|

Rettegjetek, konzolgyártók: a Valve méltán népszerű platformja a nappaliba költözik!

Hirdetés

Korábban összeszedtünk minden információt, amit a PlayStation 4-ről és az Xbox 720-ról hallottunk, és a kettő közül ugyan csak az egyikről tudunk konkrétat, jó esély van arra, hogy a Microsoft következő generációs konzoljáról szóló információk a jövő hónapban megerősítésre kerülnek. Beszámoltunk a két androidos újonc, az OUYA és a GameStick képességeiről is, de az idén érkező konzolok listájának végére még mindig nem értünk el. Hogy a választéknak örüljünk, vagy tartsunk attól, hogy az egyik el fogja nyomni a másikat, azt egyelőre nem tudjuk eldönteni, mindenesetre ugyancsak ígéretesnek tűnik a Steam szolgáltatáson alapuló, ugyanakkor külsős cég által fejlesztett Piston, illetve a Valve berkein belül formálódó SteamBox. Sikerülhet vajon bármelyiküknek is lenyomni a Microsoftot vagy a Sonyt? 

 

Már hallani a dugattyúkat 

Akármilyen furcsa is, nem a Valve volt az első, aki előállt egy Steam alapú konzol ötletével. Már a Steamben is jócskán jelentek meg olyan funkciók, amiket nyugodtan vehetünk a konzolosítás előszelének. A legtöbb játék támogatta a kontrollerek használatát, de ami végképp biztossá tette számunkra, hogy a nappaliba költözik a gamerek egyik legkedvencebb szolgáltatása, az a Big Picture mód volt, amivel egy tökéletesen TV-kompatibilis kezelőfelületet kaptunk, hogy a fotelban hátradőlve is élvezhessük kedvenc PC-s címeinket. Az Xi3 vállalta magára a feladatot, hogy megteszi az első lépést a játékipar megreformálása felé.

A januári CES-en mutatkozott beXi3 Piston, melyről azt gondoltuk - és egy kicsit még mindig hiszünk benne -, hogy gyökeresen megváltoztatja a játékipart. A 8 GB DDR3 RAM-ot, egy Radeon 7000-es sorozatú GPU-t, egy 3.2 Ghz-es AMD Trinity Quad Core (R464) négymagos processzort, 4 USB 2.0 és 4 USB 3.0, valamint egy HDMI, két Mini-Displayport, egy Ethernet, egy optikai és két jack (egyik a hangszórónak, másik a mikrofonnak), négy eSATAp csatlakozót, és választásunktől függően egy 128, 256 vagy 512 GB-os SSD-t tartalmazó, dizájnos és meglepően kicsi doboz az első információk szerint Linux-alapú lett volna, pár nappal ezelőtt viszont kiderült, hogy a gyártó a jelentősen nagyobb játékkínálat miatt a Windows alkalmazása mellett döntött. Ez természetesen azt jelenti, hogy a Piston képes futtatni a Steam Linuxos verzióját, valamely Linux operációs rendszer hivatalossá tételének pedig egyértelműen pozitív vonzata lenne az eszköz árcsökkenése (mivel a Windows ugye nem ingyenes, a Valve által elsődlegesnek tartott Ubuntu viszont igen).

 

Az árcsökkentésre alighanem szükség is lesz. Az egyik legnagyobb buktató lehet a felszereltségével ugyan arányos, de a többi versenyzőhöz képest magas ár. A 128GB-os SSD-vel ellátott kiadást 899,99 dollárért lehet megvásárolni, a kétszer ennyi tárolóhelyért 1239,99-et kell fizetni, míg az 512 gigás változat 1649,99-be kerül. Amikor a játékosok azért panaszkodnak, hogy egyes konzolok ára a 100000 forintot súrolja, nem valószínű, hogy PC-je mellé bárki vesz egy legalább 200000 forintos dobozt csak azért, hogy Steames játékaival a TV (vagy hamár itt tartunk, 3 TV) előtt ülve játszhasson. Nem tudni, mennyi trükközés kell majd ahhoz, hogy a Piston teljes értékű számítógépként funkcionáljon, de ha ezt egy gombnyomással elérhetjük, akkor talán megéri kicsengetni érte ezt az összeget.

Az eszköz egyébként fejleszthető lesz, kicserélhetjük majd a processzort, az elsődleges és másodlagos I/O lapot (előbbi a legtöbb csatlakozót és az SSD-t, utóbbi a videoportokat, a tápcsatlakozót és a ki-bekapcsoló gombot tartalmazza), az APU-t és a RAM-ot. A megjelenés karácsony környékén esedékes, ahogy a Sony-féle PlayStation 4 is abban az idősávban érkezik. A Piston javára írandó, hogy a Steamen megvásárolt játékok azonnal játszhatóak lesznek rajta, ami egy nagyobb katalógus esetén az ő oldalára billenti a mérleget.

 

“Az normális, ha gőzölög a doboz?”

Lényegesen kevesebbet, majdhogynem semmit nem tudunk a Valve stúdiójában készülő, Bigfoot kódnevet viselő hivatalos SteamBoxról, annyi viszont biztos, hogy idén már nem láthatjuk az eszközt. A Gabe Newell vezérigazgató által közölt információkból kiderül, hogy alapvetően Linuxot fog futtatni, de a Pistonhoz hasonlóan itt is szabadon válthatunk majd az operációs rendszerek között. Az erősen fejlesztés alatt álló készülék többféle kiadásban kerül majd piacra, a belső felépítése pedig nem csak a tárolókapacitásban változik. A legdrágább darab egy csúcskategóriás PC teljesítményére lesz képes, de egy olcsóbb, az átlagfelhasználók számára is megfizethető kiadásra ugyanúgy lehet számítani.

Az egyik legérdekesebb dolog a SteamBox-szal kapcsolatban a kontroller, ugyanis Newell elárulta, hogy irtózik a jelenleg a piacon lévő mozgásérzékelős technológáiktól. Azt ugyan elismerte, hogy a Wii Sports-szal a mozgásérzékelés elérte a csúcsát, de nem érzi, hogy a játékélmény jelentősen javulna attól, hogy állva hadonászhatunk. Ehelyett biometrikus adatok felhasználásával és a szem mozgásának érzékelésével kísérletezhetnek, de még nem biztos, hogy ennek köze lesz a Bigfoot leendő kontrolleréhez. A Valve 2009-ben bejegyeztetett egy olyan szabadalmat, ami egy cserélhető komponensekkel rendelkező kontrollerre vonatkozik

Az is biztos, hogy a konzol támogatni fogja a - nálunk még nem elérhető - Netflixet, de a szolgáltatásnak nem lesz külön applikációja; használatához a böngészőt kell betöltenünk. A Bigfoot előreláthatólag a több kijelzőt is támogatni fog, méghozzá úgy, hogy mindegyiken más tartalmat láthatunk. Miközben lakótársunk a tévén néz filmet, addig mi egy másik monitoron lövöldözhetjük például a terroristákat a Counter Strike: Global Offensive-ben, mindehhez csupán egy gépet használva.  

Az Xi3 Piston és a Bigfoot csak az elsők. A jövőben - attól függően persze, hogy ezek ketten sikeresek lesznek, illetve hogy a fejlesztőknek lesz-e olyan ötletük, ami csábító lehet a konzolosodást meg nem tagadó PC-sek számára - további próbálkozásokra lehet számítani. Ti mit gondoltok? Melyik konzol eddig a legszimpatikusabb?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)