Hirdetés

Uncharted 4: A Thief's End - így hozza ki a maximumot a PlayStation 4-ből (videó)

|

A Sony belső stúdiójaként a Naughty Dognak volt alkalma kiismerni a PlayStation 4 minden tulajdonságát, ennek hála pedig nem csak az Uncharted 4: A Thief's End grafikája lett szebb.

Hirdetés

A Naughty Dog egy kiváló fejlesztőinapló-sorozatot ad ki az Uncharted 4: A Thief's End készítéséről, amiben eddig visszatekintettek a sorozat múltjára és a főbb szereplők fejlődésére és változására is. A két következő epizódban szóba kerül az akció-kaland technikai háttere is.

Ahogy a videók címe is mutatja, a PlayStation 4-re való váltás (hiszen ez az első játéka a csapatnak, amit a kezdetektől fogva erre a konzolra fejlesztenek) komolyan kitolta az Uncharted technikai lehetőségeinek határait. A témának két videót is szenteltek: míg az elsőből azt tudhatjuk meg, hogy az erősebb hardver és az új architektúra segítségével sokkal szebb látvány és nagyobb pályák várnak ránk, a második pedig arról szól, milyen új játékmenetbeli megoldásokat tesz lehetővé az Uncharted 4: A Thief's End alatt dolgozó erősebb konzol.

Ezzel még nem ért véget a fejlesztői naplók sorozata, egy rendkívül beszédes című epizód, az "In The End" (nem a Linkin Park-szám) még hátravan, amiben minden valószínűség szerint Nathan történetének lezárásáról lesz szó.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)