Hirdetés

Könnyen feltörhetők a repülőgépek számítógépes rendszerei?

|

Te szívesen ülnél repülőre, ha tudnád, hogy az egyik utas tapasztalt hacker és bármikor átveheti a gép felett az irányítást a mindenre felkészült pilótáktól?

Hirdetés

Napjainkban egyre komolyabban foglalkozik a világ a repülésbiztonsággal, a közelmúltban sajnos több repülőgép-baleset kivizsgálása indokolja azt, hogy újragondolják a biztonságos légiközlekedésért tett óvintézkedéseket. Az emberi mulasztás és a műszaki problémák mellett azonban érdemes lesz odafigyelni a repülőgépek számítógépes rendszerére is.

Az FBI áprilisban letartóztatott egy Chris Roberts névre hallgató biztonsági tanácsadót, miután kiderült, hogy Roberts a Twitteren közölte, többször is sikeresen behatolt utasszállító repülőgépek fedélzeti számítógépes rendszerébe. Roberts három Boeing és egy Airbus modell gyengeségeit kihasználva mászott bele a gépek agyába, elmondása szerint még azt is sikerült elérnie, hogy az egyik hajtóművet emelkedés üzemmódba állítsa, ami miatt a kérdéses repülő oldalirányú mozgásokat hajtott végre. Roberts azzal védekezik, hogy ő a repülésbiztonság hiányosságaira akart rámutatni, valamint az FBI részéről hiba volt felületesen átlapozni az öt éven át készülő szakvéleményét a témával kapcsolatban. A Boeing szerint a szórakoztató rendszerek teljesen el vannak különítve a navigációs programoktól, az Airbus viszont még nem reagált az incidensre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)