Hirdetés

A Blizzard először hozott nyilvánosságra az alkalmazottak nemével és etnikumával kapcsolatos adatokat

|

A cég az átláthatóbb működés céljából bocsátotta a publikum rendelkezésére az információt.

Hirdetés

Nem szívesen lennénk az Activision-Blizzard vezetőségének a helyében. A Bobby Kotick által irányított cégnek szinte napról napra valamilyen új váddal kell szembenéznie: panaszkodnak a munkakörülményekre a szoptató anyák, komoly konfliktus alakult ki abból, ahogy a játéktesztelőikkel elbántak, ezeknek fényében pedig már a közösség is szerveződik a kiadó játékai ellen.

Mindezek ellenére a Blizzard első embere továbbra sem mondott le a posztjáról, helyette újabb módszereket keresnek arra, hogy hogyan tehetnék jóvá azt a sok rosszat, amit éveken át elkövettek az alkalmazottjaikkal szemben.

Hirdetés

Ennek a törekvésnek az egyik lépése a reprezentációs adatok nyilvánosságra hozása, amit korábban sosem tett meg az Activison-Blizzard. Az információ publikálásáról  Daniel Alegre, a cég operatív vezetője így nyilatkozott:

"Elismerem, hogy a fontos adatok átláthatóbbá tétele nélkül nehezebbé válhat a számonkérésünk az előrehaladásért, ahol szükséges. Nem ez a szándékom, és ez változni fog. A nagyobb transzparenciára irányuló elhatározásunk részeként, most először megosztjuk a nemekre és a sokszínűségre vonatkozó adatokat az ABK-nál."

A jelentésből többek közt kiderül, hogy a cég munkavállalóinak 24%-a nő, az UEG-k (under-represented ethnic groups, azaz kisebbségi csoportok) pedig az emberi erőforrások 36%-át teszik ki. Látható az is, hogy a 2021-ben felvett alkalmazottak 29%-a nő, 40%-a pedig az EUG csoportba tartozik.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Blizzard célja, hogy 2025-ig 33%-ra növeljék a női munkavállalók számát a cégen belül. A jelentésben nem látszik, hogy mennyi nem-bináris alkalmazottja van a cégnek, de megígérték, hogy a jövőben a hiányzó adatokkal kapcsolatban is figyelmesebbek lesznek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)