Hirdetés

A Sony kiverte a hisztit az Activision-felvásárlásnak kedvező szakvélemény miatt

|

A PlayStation gyártója továbbra is aggódik, hogy csorbul a Call of Duty-élmény a platformjukon.

Hirdetés

Továbbra sem ért révbe az Activision Blizzard tavaly januárban elindított bekebelezése, de néhány hete a felvásárló Microsoftnak kedvező szakvéleményt adott ki a brit versenyhatóság (Competition and Markets Authority, CMA), amelyben lényegében arra jutott, hogy a redmondiaknak nem állhat józan üzleti érdekében a Call of Duty szériához való hozzáférés korlátozása, ami jelentős lépés lehet a jóváhagyás irányába.

Sejthető volt, hogy az akvizíciót leginkább ellenző Sony nem fogja nyugodtan tudomásul venni fejleményt, most pedig meg is érkezett a japánok válasza, amelyben egy korábbi érvet hasznosítanak újra.

Hirdetés

A CMA-hoz benyújtott friss panaszukban a Sony ügyvédei lényegében azt állítják, hogy az üzlet lezárulta után a Microsoft a Call of Duty playstationös verziójának szándékos lerontásával kovácsolhat előnyt az Xbox számára. A cég ezt már egy februári dokumentumban is elsütötte, akkor egyenesen azt vizionálva, hogy a redmondiak irányítása alatt rejtett PS-exkluzív hibák is kerülhetnek a CoD-szériába.

"A Microsoftnak más ösztönzői [is] lennének, mivel a PlayStation élményének romlása az Xboxnak, a PlayStation legközelebbi riválisának kedvezne."

- írja ismét a Sony, amely korábban egyébként egy többéves együttműködés keretében biztosított előnyöket a PlayStation számára a Call of Dutyban. A japánok "részletes kizárási stratégiának" nevezik a playstationös verzió esetleges lebutítását, ami szerintük odáig vezetne, hogy a játékosok "tömegesen hagynák el" a Sonyt. Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója úgy véli, hogy az üzletük sosem heverne ki egy ilyen forgatókönyvet.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A PlayStation gyártója szerint a lebutítás olyan formákban ölthetne testet, mint a játék teljesítményének romlása, a játékélmény csorbulása, a megjelenési dátum későbbre helyezése, vagy az ár megemelése. A vállalat még azt sem zárja ki, hogy a Call of Duty idővel kizárólag a Microsoft előfizetéses katalógusában, a Game Passben jelenjen meg, miközben a redmondiak korábban már legalább 10 évre beígérték a multiplatform kiadást. A Sony viszont úgy gondolja, hogy a brit versenyhatóság nem vette megfelelően figyelembe az üzlet hosszabb távú hatásait.

Hogy mindez mennyire talál majd megértő fülekre a CMA-nál, az elvileg még ebben a hónapban ki fog derülni, a tervek szerint ugyanis a testület áprilisban hozza nyilvánosságra az akvizícióval kapcsolatos döntését.  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)