Hirdetés

A Take-Two vezérigazgatója szerint a játékosok már elfogadták, hogy a játékok drágábbak lettek

|

A kiadó úgy tapasztalta, hogy nem fogy kevesebb játék a megemelt árak miatt.

Hirdetés

Éppen a Take-Two volt az a kiadó, amely először dobott piacra egy AAA-játékot a nagy vihart kavaró, megemelt árcédulával. Az NBA 2K21 már hetven euróért volt kapható Xbox Series X|S-re és PlayStation 5-re, ezt a döntést pedig később követte többek között az Activision, a Ubisoft, az EA, nemrégiben pedig a Microsoft is, először a Redfallal (micsoda időzítés).

Ugyan a Take-Two érzékeny a piaci visszajelzésekre, és a Midnight Sunst 1 hónappal a megjelenése után már le is akciózták, úgy érzik, hogy összességében elfogadták a játékosok a 70 eurós árat.

Hirdetés

Strauss Zelnick, a Take-Two Interactive vezérigazgatója a befektetőkkel tartott beszélgetés során beszélt arról, hogy nem tapasztaltak visszaesést és komolyabb ellenállást amiatt, hogy megemelték az AAA-játékok árait a kiadók.

"Nem látunk visszaesést az áremelés miatt [...] Amit látunk, hogy a vásárlók jobban limitálni szeretnék a költéseiket, szóval vagy arra a blockbusterre költenek, ami tényleg nagyon-nagyon érdekli őket, vagy az értékre mennek rá, és csak néha mindkettőre."

Zelnick egyébként kifejezetten bizakodó a leendő megjelenéseikkel kapcsolatban, amik között ott van a Grand Theft Auto VI is, mely akár már 2024-ben a boltok polcaira kerülhet. Ezt a Take-Two nemrég kiadott pénzügyi jelentéséből tudjuk. A helyükben mondjuk mi sem aggódnánk, hiszen a GTA V például 10 évvel a megjelenése után is hatalmas összegeket hoz a konyhára.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)