Hirdetés

Az Apple szerint az Epic egyedi dealt akart kiharcolni, Sweeney tagad

|

Az Apple szerint a cég kivételes bánásmódot követel tőlük, de Tim Sweeney szerint ez ilyen formában nem igaz.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt, az Epic Games egy teljesen kalkulált jogi hadjáratot indított az Apple és a Google ellen, ami mostanra már egy igen látványos, nyilvános vita formájában is testet öltött. Ugye a kiadó által indított per arra épül, hogy a cég nem akar 30%-ot odaadni az Apple-nek a játékon belüli vásárlások bevételeiből, amit ők most úgy értelmeztek, hogy az Epic protekciós ügyfél szeretne lenni az App Store-ban, viszont Tim Sweeney szerint ez totális félreértése annak, amit el akarnak érni.

Hirdetés

Az Epic Games vezérigazgatója igyekezett tisztázni a dolgokat és a Twitteren is közzétette azt a levelet, ami egyébként a nyilvánosan elérhető perdokumentumok között is megtalálható. Sweeney szerint az Apple állítása félrevezető ugyanis a levelében világosan megfogalmazta, hogy az alternatív üzletek és fizetési rendszerek lehetőségét minden fejlesztő számára szeretnék elérhetővé tenni.

A hivatalos levél egészen pontosan így fogalmaz:

"Az Epic azt kéri, hogy az Apple engedélyezze, hogy elérhetővé tegyük ezeket a lehetőségeket minden iOS felhasználó számára. Emellett reméljük, hogy az Apple ezt a lehetőséget minden iOS fejlesztő számára elérhetővé teszi annak érdekében, hogy az iOS platformon is lehetőség legyen arra a fajta nyílt piaci versengésre, amely a személyi számítógépeken lehetséges."

Az Epic elsősőroban azt szeretné ugye elérni, hogy az iOS fejlesztőknek legyen alternatívái az Apple boltján kívül, viszont ez az érvelés elég furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy a Google Play Store-ban ugyanazt a szabálysértést követték el, amit az App Store-ban is, annak ellenére, hogy az Android már most is nyitott platform.

Ti mit gondoltok? Joggal támadja az Epic az Apple zárt ökoszisztémáját?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)