Hirdetés

Fontos mérföldkőhöz értek a PlayStation 5 eladásai

|

Változatlanul rendkívül népszerű, és ezért kelendő is a Sony új generációs konzolja.

Hirdetés

Míg a játékosokat a külsős partnerek 2022-es és 2023-as alkotásaira fókuszáló State of Play-jel igyekszik meggyőzni a Sony, addig a befektetőket más módon próbálja levenni lábukról, például a PlayStation 5 legfrissebb eladási mutatóinak közzétételével. Mint ismeretes, az március 31-én zárult pénzügyi év során egészen közel került a gyártó a 20 milliós mérföldkőhöz, akkor 19,3 millió eladott konzolig jutott.

Ezt számot sikerült azóta feljebb tornázni, méghozzá legalább 700 ezer példánnyal, mert most már arról számolhatott be a Sony, hogy a 2020 novemberi rajt óta már több mint 20 millió PlayStation 5 talált vevőre.

Hirdetés

Ezt Veronica Rogers, a Sony Interactive Entertainment alelnöke közölte a GamesIndustry.biz oldallal. Egyúttal azt is hozzátette a rajongók megnyugtatása értekében, hogy terveik szerint idén jelentősen fel fogják pörgetni a gyártást, valamint továbbra is fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy mindenki hozzájuthasson egy PlayStation 5-höz, aki konzolt akar vásárolni.

A Sonynak kezdettől fogva gondot okoz, hogy képtelen annyi PlayStation 5-öt gyártani, mint ahányra vevő jelentkezne, emiatt végül a lendületes kezdés ellenére időarányosan hátrányba került a PlayStation 4-gyel szemben. Mint arra Daniel Ahmad rámutatott, az előző generációs gépnek csak 471 napra volt szüksége a 20 milliós eladott példányszám eléréséhez, miközben a PlayStation 5-nek már 568.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Viszont a nevezett piacelemző arra is emlékeztetett, hogy ez nem az esetlegesen alacsonyabb kereslet következménye, hanem az ellátási láncban tapasztalható fennakadásoké (gy.k: chiphiány). Utóbbi a Sony optimista előrejelzése alapján vélhetően rövid úton megoldódik, legalábbis a cég azzal számol, hogy 2022. április 1-je és 2023. március 31-e között 18 millió PlayStation 5-öt tud értékesíteni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)