Hirdetés

Nintendo Switch - akár 40 millió is elkelhet belőle?

|

Egy elemző szerint a Nintendo legújabb konzolja messze túl fogja szárnyalni az elődjét, legalábbis ami az eladásokat illeti.

Hirdetés

Hosszú találgatás után a Nintendo végre bejelentette a következő konzolját, és míg nem mindenkit nyűgöztek le vele, általában véve elmondható, hogy a világ nagyon kíváncsian várja, milyen is lesz a Nintendo Switch. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy a piacon hogyan fog teljesíteni a konzol, hiszen a Wii legendás sikerét követően a Wii U-t sokan csalódásként élték meg, így a cégnek muszáj bizonyítania.

A DFC Intelligence nevű piackutató cég vezetője, David Cole szerint emiatt annyira nem érdemes aggódni, mert az elemzése során arra jutott, hogy 2020-ig nagyjából 40 millió darab fog majd elkelni a konzolból. Cole úgy gondolja, hogy minden azon múlik, a cég időben elő tud-e majd állni meggyőző kezdőcímekkel:

"Hatalmas keresletre lehet számítani, de ez főleg attól függ, hogy a Nintendo képes lesz-e egy nagy közönséget bevonzani még a 2017-es ünnepi szezon előtt. A Switch hardvere kiváló és könnyen lehet, hogy a jövőben egy szélesebb réteg körében is kelendő lehet majd, viszont azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Nintendo az utóbbi időben nem volt túl sikeres az új termékek bevezetését illetően."

Cole itt ugye arra gondol, hogy a 2012-ben megjelenő Nintendo Wii U-ból mindössze 13,36 millió darabot sikerült eladnia a cégnek, ami egy játékkonzol esetében nem túl jó teljesítmény, főleg hogy a Wii-ből több mint 100 millió darab kelt el az utóbbi 10 évben. Az eddig látottakból úgy tűnik, hogy a Nintendo most tényleg szeretne valami újat kipróbálni, remélhetőleg sikerül ismét nagyot alkotniuk.

Szerintetek hogy teljesít majd a Nintendo Switch?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)