Hirdetés

15 millió Overwatch játékos, sokat kaszáló Activision

|

A Blizzard legújabb játéka már 15 millió játékosnál tart, az Activision pedig rettentően boldog, meg is osztotta velünk üzleti jelentését.

Hirdetés

Az Overwatch már a megjelenése előtt is hatalmas szenzáció volt, szóval talán annyira nem is meglepő, hogy már most, alig néhány hónappal a megjelenése után is hatalmas sikert arat a kasszáknál.

Az Activision közzétette a 2016 második negyedévére vonatkozó pénzügyi adatait, és igen bizony igen előnyös számok szerepelnek benne. A jelentés szerint az Overwatchnak már több, mint 15 millió játékosa van világszerte, ami azért is érdekes, mert a Blizzardnak még soha nem volt nagyobb online közössége, mint az elmúlt időszakban.

Az Overwatch rajongók egyébként már most több, mint 500 millió órát toltak bele a játékba, szóval még csak arról sincs szó, hogy néha-néha játszana az a több millió ember. Bobby Kotick vezérigazgató közleménye szerint a siker kulcsa egyértelműen a kiváló csapatban rejlik:

"A jelenlegi és jövőbeni sikerünk alappillére a tehetség, ami összpontosul a cégünknél. A csapataink mind rendkívül elhivatottak, vállalkozó szelleműek és kreatívak, az Overwatch sikere pedig egyértelmű bizonyítéka a szakértelmüknek. Hálás vagyok annak a 10 ezer alkalmazottnak, akik mind megtestesítik a cégünk szellemiségét."

Az Activision egyébként összességében növekedésről számolhat be az előző évhez képest, ami azt jelenti, hogy a Call of Duty kétes jövője ellenére is sikeresek a cég sorozatai. Nyilván ebben a Candy Crushnak és a Hearthstone-nak is jelentős szerepe van, elég csak a mobilos számokat megnézni. A teljes jelentést itt olvashatjátok el.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)