Hirdetés

Peter Molyneux két játékát is eltávolították a Steamről, egyik sem fog hiányozni

|

A stúdió az Amazont okolta, de azért nem lepődnénk meg, ha teljesen más állna a dolgok mögött.

Hirdetés

Ugyebár azt már tudjuk, hogy Peter Molyneux valami olyasmin dolgozik éppen (meg úgy általában mindig), amit korábban még soha nem láttunk. A Fable és a Black & White játékok atyja időközben már elárult ezt-azt a legújabb projektjéről, de nem állíthatjuk, hogy legalább nagyjából tudjuk, milyen lesz a végeredmény. Viszont még mielőtt ez kiderülne, egy kis tisztogatás zajlik: a Molyneux által még 2012-ben alapított 22Cans most megerősítette, hogy két játékát is eltávolítja a Steamről.

Egészen pontosan a Godus és a Godus Wars címekről van szó, amik az Amazon Web Services-hez érkező "technikai jellegű változás" miatt kerültek le, hiszen így már nem tudták biztosítani a "szükséges játékfájlok új felhasználóknak való kiszolgálását" - írja a 22Cans a közleményében.

Hirdetés

Persze simán benne van a pakliban, hogy valóban ez állt a dolgok hátterében, de mind a két játék katasztrofális állapotban jelent meg, és hatalmas bukás lett. Molyneux ismét a be nem teljesített ígéretek mezejére merészkedett, aminek következtében hatalmas csalódás érte a rajongókat a 2013-as közösségi finanszírozással megvalósult első felvonás, majd a 2016-os második etap során is. A Godus "Többnyire negatív", a Godus Wars "Rendkívül negatív" felhaszálói értékeléssel szerepelt a Steamen, úgyhogy valószínűleg nem fog senki könnyet ejteni ezek elvesztéséért.

A változás egyébként meglehetősen gyorsan beállt, ugyanis mostanra már tényleg eltűnt a vásárlási lehetőség a szóban forgó játékok Steam oldalairól. Viszont akik korábban már behúztak a játékokat, azok továbbra is bármi nemű akadály nélkül hozzáférnek majd ezekhez.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)