Hirdetés

Végül mégis jól fogyott a SOMA, növekszik a stúdió

|

A héten ünnepelte megjelenésének első évfordulóját a SOMA, a készítők visszatekintéséből pedig kiderült, hogy idővel igazi indie sikerré nőtte ki magát a horrorjáték.

Hirdetés

Nemrég volt pontosan egy éve, hogy az Amnesia: The Dark Descent készítői kiadták következő játékukat, a SOMA-t, ami az első hónapban nem aratott éppen robbanásszerű sikert. Azóta viszont kifejezetten sokat javult a helyzet a Frictional elmondása szerint, akik egy termetes blogposztban tekintettek vissza a horrorjáték megjelenésére.

SOMA mára 450 ezer eladott példány felett jár, ami azt jelenti, hogy megtérültek a fejlesztés költségei, sőt, azon felül már profitot is termelt a játék. Mindezt azért is tartja kiemelkedőnek a Frictional Games, mert az Amnesiához képest sokkal kevesebb jump scare-rel és minket üldöző szörnnyel operáltak új játékukban. Viszont a spoilerek elkerülése végett kénytelenek voltak korábbi játékukkal megszerzett hírnevükre támaszkodni a marketingkampány során, így féltek tőle, hogy sokan irreális elvárásokkal vágnak az új kalandba.

Ennek ellenére mind a felhasználók, mind a kritikusok értékelései alapján sikeresnek számít a játék, ami segített abban, hogy a SOMA visszahozza az Amnesiánál tízszer nagyobb fejlesztési költségeket. A pénzügyi siker pedig azt is jelenti, hogy a Frictional már egyszerre két játékon is dolgozik, amik közül az egyik nem horror lesz. Az előrehaladottabb állapotban lévő játék fejlesztése az év végén ténylegesen el is indul, de a másik projekt kutatás-fejlesztési munkálatai is elég jól haladnak a svéd csapat szerint.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)