Hirdetés

A PlayStation 4 jelentősen megdobta a Sony negyedéves bevételét

|

Habár a Sony Corporation bevételei számos területen csökkentek a 2015-ös évhez képest, a PlayStation 4-hez fűződő eladásokkal tudta valamelyest kompenzálni pénzügyi réseit.

Hirdetés

Ahogyan az lenni szokott, a Gaming and Network szekció fontos szerepet játszott a Sony Coproration negyedévi "szereplésben".

Egyike volt azoknak a részlegeknek, amely javuló pénzügyi tendenciát mutatott a tavalyi évhez képest, ellensúlyozva a cég negatív eredményit más üzleti területeken.

Leginkább a növekedő szoftvereladásoknak köszönhetően a kerültek a számadatok egyensúlyba. A cég 17,7 millió eladott egységet tudott értékesíteni az első negyedév végéig,(március 31-ig) illetve további 3,5 milliót április 1-je és június 31-e között, amely így a teljes költségvetési évben 43,5 millió eladott példányszámot jelentett. Ez 14, 5 %-os növekedést jelent, amely dollárban számolva 3,208 milliárd zöldhasút takar (ezt forintban már le se merjük írni).

A Sony Corporation elemzői további 60 millió eladott PlayStation 4-gyel számolva tervezik a következő évi költségvetést, az adatok alapján 2017 márciusáig még ennyi eladott konzolra számíthatnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)