Hirdetés

Súlyos betegséggel küzd az elmúlt évek egyik kiemelkedő indie játékának fejlesztője, nem készül a csapat már bejelentett projektje

|

Sajnos jelenlegi állapotában nem tudja folytatni a fejlesztést, és stúdiójának működése is leáll.

Hirdetés

A 2017-ben megjelent Night in the Woods egy szívhez szóló kalandjáték volt, amelyben egy fiatal nő visszatér emberszerű állatok lakta szülővárosába, és kénytelen szembesülni azzal, mennyi minden változott, mióta utoljára ott járt. Szóba kerülnek a mentális betegségek, a depresszió, a lassan, de biztosan pusztuló kisváros témája. Tényleg érdemes végigjátszani, ha még nem tettétek, joggal nyert díjakat és kapott számos jelölést például a The Game Awards 2017-en is.

Ezt egy pár, Bethany Hockenberry és Scott Benson a 2019-ben elhunyt Alec Holowkával együtt készítette, akik a siker hatására megalapították a The Glory Society nevet viselő stúdiójukat, és elkezdtek a Revenant Hillen dolgozni, egy 1919-ben játszódó, egészen érdekes játékon, ami megjelenítésében a Night in the Woodst idézte, de játékmenetéhez például farmszimulátorokból is merített.

Hirdetés

Sajnos ebből már semmi nem lesz, és a The Glory Society is határozatlan ideig szünetre vonul. Közleményükben tudatták, hogy a csapat két oszlopos tagja egészségügyi problémák miatt képtelen folytatni a munkát a projekten, és így a Revenant Hill fejlesztése véget ért.

Bensonnál posztjai szerint nagyjából egy éve diagnosztizáltak súlyos szívproblémákat, amik jó eséllyel egy vírus következtében alakultak ki. Az elmúlt hónapok során folyamatosan kórházba, orvosokhoz, vérvételekre, műtétekre járt, de azt mondja, ha erre dühös lenne, az olyan volna, mintha a rossz időjárás miatt dühöngene - semmi nem változna attól, az élet megy tovább. Most a gyógyulásra fókuszál, aztán próbálja kitalálni, mi legyen a következő lépés, mit hozhat a jövő.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)