Hirdetés

Továbbra is szárnyal a Nintendo Switch

|

A hibrid konzolnak jó esélye van, hogy beérje a Wii házi rekordját.

Hirdetés

Habár a Wii U csúfos bukása miatt a leleplezésekor még sokan kételkedtek benne, a 2017 tavaszán piacra dobott Nintendo Switch végül hatalmas siker lett, házon belül sorra lehagyva a SNES-t, a NES-t és a GameBoy Advance-t is.

A japán cég nemrég tette közzé a legfrissebb pénzügyi jelentését, mely alapján a hibrid masinának már arra is jó esélye van, hogy megelőzze a Nintendo otthoni konzoljai közötti csúcstartó Wii-t is.

A beszámoló szerint ugyanis a Switch-ből eddig 89,04 millió darab fogyott, ami már nincs is olyan messze a Wii 101,63 milliós rekordjától. Annyi turpisság van csak a dologban, hogy a Switch esetében nem kezelik külön a 2019-ben megjelent Lite eladási számait, ami nem otthoni, hanem hordozható gépnek minősül.

Hirdetés

A Switch ezzel mindenesetre bekerült a történelem 7 legjobban fogyó konzolja közé, megverve a 87,5 millió példányban gazdára talált PlayStation 3-at is. A hatodik a már említett Wii, utána pedig az első PlayStation következik, ami 102,49 millió eladással szintén nem elérhetetlen célpont. A Top 4-hez viszont a jelenleg is kapható PlayStation 4-et kellene lepipálni, ami eddig 116,4 millió eladásig jutott.

A friss számokat feltáró pénzügyi jelentés egyébként a június 30-át megelőző 3 hónapos időszak eredményeit tárgyalja, és összességében a hardveres-szoftveres eladások visszaesésről számol be a tavalyi év azonos időszakához képest.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Nintendo azonban nem aggódik, mivel a vállalat szerint nem az idei év múlja alul a várakozásokat, hanem tavaly sikerült kiemelkedően teljesíteniük. Épp a március-júniusi időszakban jelent meg ugyanis a hatalmas sikert arató Animal Crossing: New Horizons, ami a Switch forgalmát is felhajtotta.

"A Nintendo Switch hardver- és szoftverértékesítése továbbra is stabil, de összességében visszaestek az eladások az előző pénzügyi év azonos időszakához képest, amikor az Animal Crossing: New Horizons komoly hajtóerőt jelentett a Nintendo Switch platform számára."

- áll a jelentésben.

A játékból egyébként a mai napig közel 34 millió példányt adtak el, ami annak tudatában különösen lenyűgöző, hogy a PS4 legjobban fogyó exkluzívjából, az Uncharted 4-ből 16 milliót sikerült eladni. A New Horizons ráadásul még csak nem is abszolút rekorder a Switchen, hiszen a Mario Kart 8 Deluxe-ból már 37,08 millió példány fogyott.

Ami pedig a Switch jövőjét illeti, ősszel érkezik az OLED-kijelzős változat, ami újabb lökést adhat a next-gen riválisok megjelenésével is kelendőnek bizonyuló konzolnak. A Nintendo nyugalmát legfeljebb a Steam Deck zavarhatja meg, de ahogy arra sokan rámutattak, a japánok exkluzívjait preferáló vásárlókat valószínűleg a Valve hordozható PC-je sem fogja eltéríteni a platformtól.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)