Hirdetés

Új cégnél tűnt fel a Ubisofttól két éve kirúgott vezető

|

Ashraf Ismail az Assassin's Creed játékokat fejlesztő csapatot irányítótta hosszú éveken át.

Hirdetés

Nem volt botránymentes Ashraf Ismail és a Ubisoft szakítása két évvel ezelőtt. Az Assassin's Creedért a 2013-ban kiadott Black Flag óta felelős kreatívigazgatót szexuális zaklatással vádolta több nő is, így bírósági tárgyalások nélkül, de kénytelen volt távozni a vállalattól.

Ismail mellett 2020-ban több olyan Ubisoft-vezetőt is hasonló vádak érték, így rajta kívül elhagyta a céget többek között a vezető kreatív igazgató, valamint a kanadai stúdiók igazgatója is.

Az Axios beszámolói alapján Ismail a Tencent által működtetett TiMi Studios csapatát fogja erősíteni, ahol konzultáns kreatívigazgatói feladatokat fog ellátni. A TiMi csapatánál több olyan kollégája is lesz, akikkel annak idején a Ubisoftnál is együtt dolgozott.

Hirdetés

A stúdió hivatalos közleményében megírták, hogy Ismail igazi profiként viselkedett, mióta megismerték, és bíznak benne, hogy remekül együtt tudnak majd dolgozni a fejlődni és tanulni vágyó vezetővel.

A TiMi ezen kívül kijelentette, hogy a cég a biztonságos és tiszteletteljes munkakörülményekre törekszik, és a folyamatos bővüléssel együtt is fontosak maradnak ezek az alapelvek.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)