Hirdetés

A Vakondok-sztori: az undergroundtól a játékfejlesztőkig

|

A budapesti underground-kultúra zenészeiről, képzőművészeiről és extrém sportolóiról meséltek először, legújabban viszont a Tomb Raider alkotójával beszélgetnek a magyar játékfejlesztésről. Ismerjétek meg a Vakondok-filmek alkotóit.

Hirdetés

"Az underground kultúra, vagy csupán az underground különböző alternatív kultúrák leírására használt kifejezés, amik vagy magukat tartják különbözőnek a társadalom és a kultúra fősodrától, vagy mások tekintenek rájuk így." Innen indult a Vakondok című film, ami hasonlóan lexikonszerű felütéssel indul, és a céljául azt tűzte ki, hogy minél több emberrel ismertesse meg a Budapesten is meglévő, mégis legtöbbünk számára láthatatlan szubkultúrákat.

"(…) színes közösségeket ismertem meg a diákszínjátszó fesztiválokon, különböző művészeti körökbe nyertem betekintést, a mozgásszínház, az elektronikus zenei bulik, amik elültették bennem a vakondok perspektívát" - meséli Csépai Gábor, honnan kapta az ihletet a projekthez, amiből azóta három teljes film született. "A megannyi ismerős, akikkel a filmekben szóba elegyedtem, különböző érdekes környezetből származtak. Egyik este eszembe jutott mi lenne, ha már, mint a nagy közönség számára már ismerős arcként [Csépait egy tévésorozatból és zenei csatornák műsorvezetőjeként is sokan ismerhetik], az általam látott érdekes világokat a nyilvánosság elé tárnám és rögzíteném korunk kulturális helyzetképét" - folytatta.

"Gábort az egyik Stylaw koncerten ismertem meg 2006-ban (…) a zenéjük egyből megfogott, és felajánlottam nekik, hogy segítek elkészíteni az első klipjüket. A klipnek és a közös baráti társaságnak köszönhetően hamar jóban lettem a zenekarral, és Gábor többször mesélt nekem arról, hogy épp szponzorokat keres egy tévéműsor ötletéhez, ami a Vakondok volt" - ezt már Csépai alkotótársa, a filmes gyakorlatát a Budavári Schönherz Stúdióban szerzett Matusik Szilárd meséli. A filmet nagyjából egy év alatt, komolyabb anyagi segítség nélkül, kölcsönkért felszereléssel és rengeteg baráti segítséggel készítették el. A másfélórásra vágott Vakondok - Az igazság odalent van ugyanúgy bemutatott fiatal zenészeket, képzőművészeket, mint extrém sportolókat és graffitiseket.

A bemutatót is úgy szervezték meg, hogy a budapesti underground kultúrának ne csak szemlélői és krónikásai, hanem résztvevői is legyenek: "a Kuplungban került először bemutatásra a film 2010 januárjában, amit a filmben is látható-hallható zenészek és előadók koncertjei követtek, miközben a film képzőművészeinek néhány rajza is megtekinthető volt a falakon." Bár a készítők nem voltak biztosak benne, hogy bármilyen sikerre tarthat számot a bulival összekötött premier, pozitív meglepetésben volt részük: "az ülőhelyek hamar elfogytak, és körben mindenhol tömött sorokban álltak az emberek. A vetítés után másnap online elérhetővé tettük a filmet, és rövid időn belül több ezer megtekintésnél tartott már a számláló" - emlékezett vissza Matusik.

A sikereket persze nem csak a YouTube-os nézettségben tudták mérni, ugyanis a Vakondokot több filmfesztiválra is benevezték. A dokumentumfilm több hazai rendezvényen is pozitív fogadtatásban részesült, de még ennél is nagyobb elismerést jelentett, hogy külföldön is programra tűzték több helyen, New Yorkban pedig a Nemzetközi Független Filmfesztiválon elnyerte a legjobb külföldi kulturális dokumentumfilm díját az angolul Moleman néven bemutatkozó alkotás. A csapat számára a kiváló fogadtatás után egyértelmű volt, hogy mindenképpen készítenek folytatást, ám ezúttal a zenei életben mozgó Gábor helyett Szilárd adta a témaötletet.

"Már az első rész forgatása alatt bennem volt, hogy ha valamikor csinálunk egy újabb részt, akkor a demoscene szubkultúra egy remek téma lenne. Harminc éve létezik, de alig tudnak róla az emberek, pedig hatalmas zsenialitás és közösség áll mögötte, és nagyon látványos dolgokat készítenek a legkülönbözőbb korú és típusú számítógépeken" - emlékszik vissza Szilárd, aki korábban, a középiskolás és korai egyetemi évei alatt maga is járt demópartikon és készített is néhány klipet, de később eltávolodott ettől a szubkultúrától. A forgatás alatt viszont Gábort is hamar megfogta a különböző zenés animációk készítésének világa, és persze a Vakondok 2-ben is komoly hangsúly került a '80-as évek számítógépes kultúrájának zenei vonatkozásaira is, így például a filmben bemutatták a SIDrip Alliance-t is.

Ezúttal pedig még könnyebben jött a nemzetközi siker is, hiszen a magyar alkotók mellett a demoscene külföldi tagjait is megszólaltatták. Így a szcénához kapcsolódó eseményeken Japánban, Svédországban és Brazíliában is vetítették a filmet, ráadásul tizenhárom nyelven feliratozták is. Természetesen a filmfesztiválokon is több helyen feltűnt a Vakondok 2, így Amerikában (többek között a PAX Easten) és az Egyesült Királyságban is vetítették, de a készítők a legnagyobb elismerésnek azt tartják, hogy az 'A' kategóriás Varsó Film Fesztivál programjába is beválasztották, ahol évente csupán tíz-tizenöt filmet mutatnak be a dokumentumfilmes versenykategóriában. A siker persze nem jött magától, de a Vakondok csapata a demoscene olyan részleteit is bemutatta, mint a demózás közösségi oldala, az animációk mögött rejlő programozási tudás fontossága, vagy a demoscene tagjai által meghúzott, a korai időkből megtartott technikai korlátok.

A harmadik Vakondok-film viszont visszakanyarodott a kezdeti koncepcióhoz, és ismét az underground zenei életbe nyerhettünk betekintést. Érdekes módon a 2013 végére elkészült epizód témája részben összecsengett az egyre nagyobb sikereket elérő filmesek által bejárt úttal. Az Út a felszínre arról szólt, hogyan váltak egyre népszerűbbé a korábban még undergroundnak számító zenei mozgalmak, és közeledtek a szélesebb közönség felé a különböző előadók és a bulik, ahol felléptek.

Ezek után viszont hosszabb ideig szünetelt a Vakondok-projekt, de idén egy új, izgalmas ötlettel tértek vissza a demoscene-nel megkezdett témához. "Olyasmin gondolkodtunk, ami eladható szponzorok felé, de nem megy el valami gagyi tömegtermékké. Én közben ettől függetlenül rábukkantam egy sztorira, ami a 80-as évek magyar játékfejlesztéseiről szólt, és teljesen lenyűgözött, amiket olvastam, mert soha nem hallottam róla, hogy akkoriban ilyen szintű és mennyiségű fejlesztés folyt, amit aztán az angol, amerikai, sőt japán piacokon adtak ki a legnagyobb nemzetközi játékkiadók" - vázolta az elképzelést Szilárd.

A film forgatása közben rengeteg érdekes sztorinak jártak utána, és a játékipar olyan neves szereplőivel is találkoztak, mint a Tomb Raider-sorozat társalkotója és a Games Workshop egyik alapítója, Ian Livingstone, vagy a nyugati tech-piacot a rendszerváltás előtti Magyarországgal összekötő Stein Róbert. A Vakondok negyedik része alapvetően a magyar játékfejlesztés hőskorától indul, de az anyag bősége miatt máig nem veszik végig az összes történetet: "Hatalmas az anyag, ami a magyar játékfejlesztés történetét jelenti, így úgy döntöttünk a filmben csak a 80 és 2000 közötti időket mutatjuk be, a 2000-ben kijött játékok már biztos nem férnének bele egy film engedte időkeretbe. Így a film az Imperium Galactica 2-vel fog zárulni, és talán majd egyszer folytatjuk" - mondta Matusik. A játékfejlesztésről szóló Vakondok film médiapartnere a GameStar lesz. 

A filmből még rengeteg apró részletre és kedvcsinálóra számíthattok itt a GSO-n, viszont a teljes alkotásra még várnunk kell, ugyanis a készítők nagyjából 2016 tavaszára tervezik, hogy befejezik vele a munkát és a kész anyagot különböző filmfesztiválokra nevezik. Így a széles közönség várhatóan ősszel nézheti a negyedik Vakondok filmet.

További információkért látogassatok el a Vakondok hivatalos oldalára, az eddig elkészült teljes filmeket pedig akkor nézzük meg együtt itt és most:

Vakondok - Az Igazság Odalent Van

Vakondok 2 - Demoscene - Az Algoritmusok Művészete

Vakondok 3 - Út a Felszínre

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)