Hirdetés

Választás 2014 - melyik hír nyerheti meg ezt a hetet?

|

Fontos nap ez a mai tisztelt hölgyeim és uraim. Vajon melyik GameStar hír lesz a befutó? Vajon mit várhatunk a jövőben a híreket illetően? Magyarország választ, a jövőnk a tét.

Hirdetés

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a GameStar választási különszámában, ahol az elmúlt hét hírei versenyeznek egymással a hétvégi koronáért. A mezőny nagyon szoros, elképesztően sok kis hír csap most össze a választók kegyeiért. Politikai elemzők szerint teljesen egyértelmű, hogy bulvárosodik a GSO, már csak az a kérdés, hogy ebben a nehéz, értékszegény, zavaros helyzetben vajon mit remélhet a nép, merre tart majd az életünk. És most reklám!

Újra itt 2014. április 6-án, amikor végre itt a lehetőség, hogy fontos hírekről döntsünk. Az elmúlt héten meglehetősen fontos kérdések képviseltették magukat a gamer világban, szakértők által az utóbbi hónapok alatt összegyűjtött eredmények szerint a következő téma szerinti eloszlás figyelhető meg az élesen különválasztható gamer csoportokban (akik egyébként világszinten mérve nem antiszociálisak a legfrissebb tanulmányok szerint, ezt is sikerült leírni már végre hivatalosan): 

Ebből tehát jól látható, hogy lépni kell, hogy változásra van szükség. Az előzetes számok jól mutatják, hogy be kell temetni az árkokat, persze árkokra van társadalmi igény, ugyanakkor megfigyelhető az a jelenség, hogy az árok maga az ember. Így ennek fényében érdemes vizsgálnunk az elmúlt hetet. Mert mit is adott nekünk az elmúlt 7 nap? Most ne is hozzuk fel, hogy vannak olyan merész ígértek, mint az áprilisi Xbox Live Gold játékok, vagy éppen PS Plus felhozatal, a PC-n futó Xbox 360 játékok délibábja, a next-gen Metro játék vágyálma, vagy éppen az új Star Wars játék sokszor hallott ígérete. Sokszor hallottuk már, hogy jobb lesz, hogy több lesz, mind emlékszünk az ilyen választási plakátokra:

Aztán mindig jött a társadalmi szintű felismerés, hogy mégsem lett jobb, mégsem sikerült elérni a nagy álmokat. Vannak előremutató jelenségek (mobiljátékok, az Amazon konzol, a Titanfall sikerek, egy The Elder Scrolls Online indulás, illetve az ennek kapcsán született nemesebb korok felidézése), de aztán valahogy mégis a rögvalóságnak gúnyolt keserű felismerés kerül előtérbe, mint a játékvilág régi mocskos titkainak feltárása, nagyreményű fejlesztőcsapatok szétesése, népszerű sorozatok pornóváltozata. És hát jogosan merül fel a filozófiai kérdés: kinek a válsága az értékek válsága? Hiszen amikor kiderül, hogy a már a múlt felidézése is túl drága, hogy a nagyon várt jövő elképesztő erőfeszítéseket vár a néptől, amikor már a legszentebb dolgokból is viccet csinálnak (GTA 5 PC megjelenés ugyebár), akkor megzavarodik az eddig meghatározott értékrend mentén mozgó tömeg, a metamorfózis pedig nem csak szellemi, hanem spirituális dögkút, mentálisan is értelmezhető magyar ugar. Aetas semper aportat aliquid novi (vagyis minden korszak hoz valami újat) - mondják a bölcsek, ez lehet vigasza mindenkinek, akinek nincs.

Persze a média felelőssége sem zárható ki, hiszen az április elején népszerű dezinformálás alapvető eleme a szabad erkölcsű, szellemileg némiképp visszamaradott újságírói viselkedésnek, általános népi vélekedés, hogy villámfénynél gonoszan kacag mindegyik, amikor kitalál egy poént, ami mindenkinek fáj. Ilyen lehet a Mafia 3 szivárgás, a Rambo: The Video Game fejlesztőinek új bejelentése, de az áprilisi játékmegjelenések okán is elmerészkedtek egyesek odáig, hogy valójában nem létező címekkel sokkolták a lakosságot. Erre pedig nem mentség, hogy világszintű összeesküvések is nehezítik az átlagember életét, tehát a választás most ezért is kiemelt fontosságú lehet bizonyos köröknek, akik feltehetően most erőszakosabban is mozgósítanak majd. Tovább nehezíti az emberek megfelelő tájékoztatását az a tipikus szerkesztői mentalitás, amikor a semmitmondó szövegről tipikus népbutító módszerekkel, olcsó vágykeltéssel próbálják meg elterelni a figyelmet...

Egyértelmű az a megosztottság, ami most érezhető. Szükség van tehát az elmúlt 7 nap megfelelő kiértékelésére. Olyan őszinte beszédre, mint a régi PC-nk temetése, az MMO játékokban eltöltött idő szakszerű kiértékelése, külföldi katonákkal folytatott eszmecsere utáni minőségi beszámolók, régóta keresett tudományos felfedezések megosztása, a tökéletességre való törekedés miatt felvállalt késlekedés felvállalása.Vagy akár egy tévedésé. Így most végre egy nap a valódi választásról szól. Arról, hogy mit is tartottunk az elmúlt hét legnagyobb hírének, hogy mi a legnépszerűbb téma. Most összeszedtük a legolvasottabb írásokat, és a nép végre dönthet. Kizárólag a betűk, a programok alapján. Ez a valódi demokrácia. 2014 áprilisának első hetének legolvasottabb (így demokratikus parlamenti küszöböt átlépő) hírei tehát nézettségi sorrendben: 

Watch Dogs - brutális az ajánlott gépigény

Xbox - ötéves kisfiú fedezett fel egy biztonsági rést

Battlefield 4 - megvan az óriáscápa (videó) 

Ha a Half-life 2 most készülne...

Mafia 3 - kiszivárgott kép a főszereplőkről 

Ez nem a Trónok harca - itt a pornóparódia első trailere

A feláldozhatók 3 trailer - még mindig nagyon badass mindenki 

Goat Simulator 2014 - ahogy a játékosok látják 

Mirror's Edge - így fest Unreal Engine 4 alatt

A játékvilág legjobb áprilisi tréfái 

És most szavazzunk!

survey service

Az eredményeket a "Vegyetek GameStart!" független szakmai fórum értékeli, de jövő héten vége a demokráciának, meg nem erősített értesülések szerint a "Heti értékelő mutyi" visszaveszi a hatalmat. Addig is mindenkinek platform- és véleményfüggetlenül még boldogabb és teljesebb gamer életet kívánunk, mint a múlt heti volt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)