Van élet a Mortal Kombat után?

Kapcsolódó játékok: Mortal Kombat 2011

HP 2012. január 31. 13:03

A Netherrealm neve úgy mosódott össze a Mortal Kombat legendájával, ahogy Mark Hamill lett örökre szerencsétlen Skywalker. Pedig a srácok többre vágynak.

Teljesen érthető, ha egy csapatot saját sikerük szorít keretek közé. Így történt ez a Netherrealm fejlesztőivel is, akik a Mortal Kombat legendája alatt vergődnek. Ed Boon, a stúdió vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyon meglepődne, ha a Warner Bros. már nem akarna velük több Mortal Kombat játékot kiadni, hiszen már 3 millió fölött járnak a legutóbbi cím eladásai.



Igény tehát van, Boon ugyanakkor azt mondta, hogy szeretnének valami mást (esetleg többet) csinálni, mint a Mortal Kombat világa. Az iOS-re fejlesztett Batman: Arkham City Lockdown például teljesen felrázta a csapatot: "Nagyon szeretnénk ebbe az irányba tovább haladni, persze ezzel együtt szinte biztos, hogy lesz még itt Mortal Kombat is. Nagyon szeretjük, de vágyunk arra, hogy új dolgokat is kipróbálhassunk" - tette hozzá a Netherrealm első embere.

Címkék: Mortal Kombat, Netherrealm, Batman: Arkham City Lockdown, játékfejlesztő


Van élet a Mortal Kombat után? - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
l4cyk4 (2012. február 01. 01:34)
Adama admirális (8/10)
...válasz mikerowave 8. kommentre:
 
ánusz hadnagy! XD - a Ford Fairlane kalandjaiból
9
mikerowave (2012. január 31. 21:50)
Adama admirális (8/10)
Erről az jutott eszembe, hogy milyen fura volt látni Ed O'Neill-t (Al Bundy) látni valami filmben rendőrnyomozót alakítani.
8
Bratach (2012. január 31. 16:52)
Dr. Gregory House (9/10)
Az, hogy valakire ráragad valami az nem azt jelenti, hogy mást nem tud csinálni, ez csak rajtuk fog múlni! A szerencsétlen Skywalker-nek meg azért jól jött az szerintem, hogy rajta maradt
7
DonCortio (2012. január 31. 16:04)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz samael 4. kommentre:
 
Szerintem már sokkal hamarabb, de csak most merte kijelenteni, mikor újra sikeres lett a sorozat.
6
DonCortio (2012. január 31. 16:03)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz DjAtis 2. kommentre:
 
Kösz, de az állást betöltötték már (én)
5
samael (2012. január 31. 15:16)
Adama admirális (8/10)
Inkább az az érdekes, hogy Ed Boon 20 (!) év után unta meg a Mortal Kombat világát...
4
slipknotboy (2012. január 31. 14:54)
Jack Bauer (10/10)
mortal kombat után jó hogy van élet:P
3
DjAtis (2012. január 31. 14:47)
Dr. Gregory House (9/10)
Akkor én ezennel jelentkeznék is hozzád belső játék tesztelőnek.
2
DonCortio (2012. január 31. 14:05)
Dr. Gregory House (9/10)
Megértem őket, a Bungie is beleunt a Haloba, sikersorozat ide vagy oda.
Minden álmom az, hogy majd egy fejlesztőcsapatom legyen (úgy ötmillió kezdőtőkét becsülök és ebben max. tíz programozó negyedévi próbaidős fizetése, a rezsi, a helybérlés, stb. Hogy is hívják azt aki koordinálja a fejlesztést?), de már azt előre eldöntöttem, hogy ha feltalálnám a spanyolviaszt akkor azt nem erőltetném minden évben, két-három évente érkezne az áldás Már csak a Warhammer 40.000 licensz kell, de az ki tudja mennyibe fájna.
1
Oldal: 1 |

Mortal Kombat 2011

Fejlesztő: NetherRealm Studios

Kiadó: Warner Bros. Interactive

Platform: Xbox 360 | Stílus: Verekedős

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Mortal Kombat - Tag Team Gameplay
A Mortal Kombat új részében csapatmunka is lesz, ezt mutatja be az alábbi mozgókép. Sárkány üldöz helikoptert? Vagy fordítva?

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Lego Star Wars Complete Saga

2.990 Ft

MORTAL KOMBAT 2011 HÍREK

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix