Vannak pillanatok, amikor az ember csak ül a gép előtt, és arra gondol, hogy de jó lenne valami olyasmit játszani, mint például a Mafia volt, vagy valami olyat, mint a Colin McRae első része. De közben a hardvereink fejlődtek, és úgy gondoljuk, hogy nagyon hálásak lennénk, ha az eredeti fejlesztők, vagy bárki más készítene ezekből egy igazán jó, mai kinézetnek is megfelelő remake-t, HD grafikával. Mert csupán ennyi kellene ahhoz, hogy újra átélhessük a kalandokat, kihívásokat, hiszen hiába szoktuk mondani, hogy a grafika nem minden, de az igazi klasszikusokat azért szívesen megnéznénk mondjuk egy Frostbite 2, vagy egy optimalizált (és ez fontos!) id Tech 5 motorral. Lássuk hát, melyek is lennének ezek a játékok, természetesen szubjektív sorrendben felállítva. Akinek eltérő véleménye van, mert az így természetes, nyugodtan írja le a saját ötös listáját. Még annyit, hogy ezen játékok közül némelyiknek van folytatása, de sajnos ezek messze nem hozzák már azt az élményt, amire anno a korábbi rész még képes volt, ezért kerültek be a felsorolásba.
5. Fahrenheit (Indigo Prophecy): bár nem az én stílusom, de a Quantic Dream játéka 2005-ben nagyon magával ragadott, elsősorban a remek sztori, és a választások lehetőségei miatt. Pillanatok alatt elfelejtettem, hogy igazából az egész csak egy filmforgatás, és rosszabb pillanataimban teljesen beleéltem magam főhősünk kilátástalan helyzetébe, nem kis depressziót felszedve magamra. Ilyenkor gyorsan elmentem kenyérért, vagy valami hasonló.
4. Colin McRae Rally (természetesen az első): a Codemasters 1998-ban életre keltett egy legendát, melyhez az azóta sajnos maga is legendává vált raliversenyző adta a nevét. Fizikáját tekintve messze a legjobb a sorozatban, keményen oda kellett figyelni minden egyes kanyarra és féktávra, ha nem akartuk pillanatok alatt romhalmazzá varázsolni a járművünket.
3. Operation Flashpoint: A Bohemia Interactive 2001-es katonai szimulátora kiragadta a játékost a hétköznapi megyek-lövök-gyógyszeresdoboztfelveszek FPS-ek világából, és sokkal realisztikusabb körülmények közé helyezte. Ezeket tetézte a remekül modellezzet földi-és légi harcjárművek felhozatala, valamint az, hogy gyakorlatilag bármilyen taktikával játszhattunk, kivéve a face-to-face lerohanást, mert az nem vezetett semmire. Nem véletlen, hogy az FPS-huszárok nem győzték fikázni a játékot, hiszen nem működött a virtuóz F5-F7 (quick save-quick load) nyomogatás.
2. Screamer 4x4: a Clevers játéka 2001. decemberének elején jelent meg, és segítségével szinte kifogástalan szimulációban vehettünk részt, Off-Road versenyeken. Felező, differenciálzár, összkerékhajtás, sárgumi, és hihetetlen élmény. Kormánnyal egyszerűen nagyszerű volt, nem lehetett eszetlenül nyomni a gázt, egyes esetekben minden méternyi előrehaladást meg kellett fontolni, mert helyrehozhatatlan hibákat tudtunk véteni. Azóta sem született a témában olyan játék, mely meg tudta volna akár közelíteni is ezt a minőséget, bár az 1C által kiadott Off Road Drive megközelítette, de mégsem szárnyalta túl.
1. Mafia: ugyan mi más lehetne az első helyen? Hiába a második rész gyönyörű, és nagyszerűen optimalizált grafikája, a kiadói pöcsölődés miatt messze nem hozza azt, amit az első rész. Márpedig Lost Heaven városának alvilága úgy szippantja be az embert, mint ipari porszívó a poratkákat. Tommy akaratlan bűnözővé válása megragad, és nem ereszt még azok után sem, hogy a végkifejletben...(aki nem tudja, játssza végig!). Az akkoriban szemkápráztatónak számító grafika még ma is viszonylag versenyben van, de jól állna neki például a Mafia 2 motorja. A sztorihoz nem kell nyúlni.
Vasárnapi hiányzók: valaki készítsen egy HD remake-t, plíz! - Kommentek
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak
minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen
felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat
szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Ezt nevezem. Kevesek lennének erre képesek. Magam is olyan ember vagyok, aki hajlandó elnézést kérni, ha valamiben tévedett. Örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Ebben az esetben elnézést kérek. A "Clevers" és a "debreceni Invictus" kifejezések leírva elég távol állnak egymástól, ebből következtettem azt, hogy nem elgépelted, hanem rosszul tudtad. De kiderült, hogy én tévedtem, és ezért bocsánatodat kérem. Jobban körbe kellett volna néznem a neten, és elolvasni a cikkeidet, mielőtt beírok ide.
Bár számos gondolatot le tudnék írni, de nem teszem. Viszont egy félreértést szeretnék eloszlatni: nem vagyok szakújságíró. A hozzászólásod többi részével kapcsolatban köszönöm, hogy leírtad, de inkább nem reagálok rá semmit, mert parttalan vita lenne a vége. Legyen elég annyi, hogy nem a tárgyi tudásom felületes, csupán elírtam. Azon pedig ne csodálkozz, ha olyan hangnemben kapsz választ, amilyenben írsz.
Nem értelek. Ha attól tökéletes embernek gondolsz engem, hogy esetleg jobban ismerem a magyar fejlesztőcsapatokat, mint te, akkor ott baj lehet. Nem ettől lesz valaki tökéletes, és nem is arról van szó, hogy valaki általánosságban hibázhat-e vagy sem. Én is hibáztam már életemben. De hogy miben hibázik az ember, az szerintem nem mindegy.
Ha valaki összekeveri a Pitagorasz-tételt a Talesz-tétellel, azzal nincs semmi baj addig, amíg ez a valaki nem a matematikatanár. Ha valaki nem tudja, hogy hol a vese, és hol a hasnyálmirigy az nem baj, de ha az orvos nem tudja, az már gáz. Lehet tévedni, senki sem tökéletes, de ha valaki a saját szakterületén belül téved, az szerintem inkább szégyen, és még inkább az, hogy miután kiderül még neki áll följebb.
Gondolom te is fogalmaztál meg erősebb kritikát egy játékkal szemben, és nem azt mondtad, hogy hát a játékfejlesztők is emberek, mindenki tévedhet. Bár ezt igazából nem tudom, mert nem ismerem minden írásodat. De elég nehezen tudom elképzelni, hogy neked minden tetszik, és esetleges nemtetszésednek még nem adtál soha keményebb hangot.
Nekem az a véleményem, hogy magyar szakújságírónak illene ismerni legalább a magyar fejleszőket, és munkájukat, és ezt annyira alapvető dolognak gondolom, mint matematikában a Pitagorasz-tételt. De persze ez csak az én véleményem, más vélekedhet másképpen természetesen.
Fahrenheit... az egész csak egy filmforgatás?! Én úgy nyomtam végig értve a szöveget, hogy fogalmam nem volt róla hogy filmforgatás lenne.
Játékról annyit hogy az eleje tetszett, a végén az UFO-s téma(vagy milyen) az nem.
Ha már HD remake akkor legyen olyan ami nem kapott manapság folytatást:
Magic Carpet
Theme Hospital
Populous
Az első Jedi Knight (nem az academy, nem az outcast, hanem a sima darkforce:JK)
Carmageddon (bár készül az új rész)
Ecstatica
Little Big Adventure
Unreal
Imperium Galactica 2
xwing-vs-tiefighter
baldurs gate 2
discworld (zseniális goblins gobliins gobliiins
Remake-t vagy új részt ezekből! -mert különben... lelövök mindenkit!
1. Redneck Rampage (remake vagy új rész)
2. Midtown Madness
3. Gunship 2000
4. Mafia (bár szerintem így is jó ahogy van)
5. Alone In The Dark 1 (1992) remake - Igaz készül az Alone In The Dark 4 remake, de a 4 már sajnos amúgyis nextgen hangulatú volt, köze nem volt az elődökhöz.
6. Hard Truck 2
7. Resident Evil 2, 3, Outbreak
8. Shadow Warrior
9. Creatures (C64)
10. Lost Vikings
11. Mobil1 Rally Championship 2000, vagy NQ Rally
12. Screamer
13. Kingpin (12 éves játék de még ma is elmegy a grafikája egy kis szódával)
14. Age Of Empires
15. Dino Crisis 1-2
16. Nightmare Creatures
17. GTA1 (maradjon ugyanúgy felülnézetes, csak szebb)
-Írta valaki a Duke 3D-t... annak már réges rég készül a remake változata.
-Írta valaki a Contra-t. .. annak mind a mai napig jellennek meg részei.
-Vice Cityből nem kell remake, hanem inkább új rész, mert az előzőben rohadt kicsi a bejárható terület, és az úgy jó ahogy van, azzal a grafikával.
Egy Redneck Rampage rész igazán jöhetne, vagy Lost Vikings, esetleg Kingpin 2. Már a tököm tele van a rengeteg háborús FPS-el. Nem hiszem hogy mindenki imádja a háborút. Új hangulatok is kellenének. Igaz hogy van Rage ami más stílus, de engem az sem fogott meg.
Titus The Fox-al és a Golden Axe-val nem értek egyet. Ezeket az isten is 2D-be teremtette, a grafika pont elég, nem nagyon lehetne belőlük többet kihozni. A Golden Axe-nek pedig jelent meg új része mostanában, igaz akkorát is bukott mert letértek a megszokott ösvényről a fejlesztők.
Szerintem ezekből nem HD remake kellene hanem egy totális felújítás. Ezeket mint pl a HD Metal Gear Solid-ot bárki játszhatja PC-n. Simán feldobod a felbontást az egekbe hiszen amiket eddig kiadtak mint HD remake is csak ennyiről szóltak. Totális pénzlehúzás.
Én szubjektív listám mivel RTS és RPG rajongó vagyok kicsit más lenne:
1. Final Fantasy 7 (ez sokunk álma :D)
2. Breath of Fire 2 (aki ezt nem ismeri irány a sarokba)
3. Diablo 1 és 2.
4. Command and Conquer Tiberium Dawn (a Redalertet most megcsinálták)
5. baldur's gate
én végigvittem evolution és factory drivert mind2t legalább 5ször ott valóban vannak rendőrök... de úgy értettem, h. nincsenek, h. career módra (evolution), meg quick race módra nem voltak jellemzők a rendőrök... factory driverben se kaptak el, csak felhúzták az agyadat, meg megnehezítették a dolgodat :D
am. én is kiv. lennék, h. az ilyen underground, meg új hot pursuitosok közül hányan csinálnák meg... :D
lakótársam is szívott vele hónapokig, aztán feladta...
tetszett neki, hogy realisztikus a kocsi fizikája, viszont megküzdeni már nem igen tudott vele :D
én annál inkább... szeretem autós játékokban a kihívást!
nekem kéne még1 NFS5-PU!!
Hát a Porsche-s NFS-ben éppenséggel voltak rendőrök. A gyári pilótás kampányban néha volt olyan, hogy időre kellett leszállítani egy-egy verdát egyetlen karcolás nélkül, olyankor általában 3 darab Porsche rendőrkocsi bukkant fel a pályáknak egy-egy adott szakaszán. Nem volt könnyű ügyelni a forgalomra, a rendőrkocsikra és a verda épségére. Sok idegszálat ki tudott ütni az emberből. Kíváncsi lennék a mai "NFS huszárok" közül hány tudná végigvinni ezeket a pályákat elsőre
id Tech 5 ezt az enginet gyorsan el kell felejteni, alacsony poly, low textúrákat is alig bírja megjeleniteni és az egész olyan mint a kifestő.
Ebbe a listába első helyre a Fahrenheit-t rangsorolnám mert valami iszonyat jó játék, a 2. hely a mafia-é.
Saját listámon meg az első 3 helyen a Prince of persia Trilogy áll, na annak jöhetne egy forgotten sands hasonló grafikai túrbó.
A Chronic Dev Team kiadta az Absinthe 2.0-ás verzióját, mely támogatja a legtöbb Apple eszközt, ráadásul untethered módon képes jailbreakelni egyetlen gombnyomással.
Guillermo del Toro: Pacific Rim - A hivatalos sztori 2012. május 26. 16:48 A Hellboy második része (2008) óta Guillermo del Toro (A faun labirintusa, Ördöggerinc) rajta kívül álló okok miatt nem rendezhetett, a következő évre viszont betervezett egy szörnyekkel és robotokkal teli filmet, a Pacific Rim-et.
Szuperhősök jelentik a frontról 05.25. Megannyi esemény történt az elmúlt napokban, hetekben kedvenc szuperhőseink tájékán, amelyeket nem tudtunk közvetíteni felétek a gigászi hírmennyiség miatt - ezt most pótoljuk!