Hirdetés

Kevesebbet esznek azok a gyerekek, akik játszanak evés előtt

|

Most kivételesen nem brit tudósok végeztek felmérést. Kiderült, hogy a videojáték valójában jót tesz az egészségnek.

Hirdetés

Oké, ez a konklúzió kicsit olyan, mint a „Half-Life 3 confirmed” elméletek, de végülis ha jobban belegondoltok, igaz.

A torontói Ryerson University professzora, Nick Bellissimo 9 és 15 év közötti, egészséges súlyban lévő fiúk bevonásával végezte el kísérletét, ami egy nagyobb tanulmány része. A résztvevő tudósok azt kutatják, hogy „a képernyő előtt töltött idő” milyen hatással van a gyermekek étkezésére (tehát valóban elhízást okoz-e a videojáték). Az első felmérésben egy csoport gyermek fél órát játszott az Angry Birds-szel, egy másik csoport viszont ez idő alatt egy helyben ült, és nem csinált semmit. Utána mindenki kapott egy pizzát és mellé azt az instrukciót, hogy addig egyen, amíg jól nem lakik. Akik játszottak, 50 kalóriával kevesebbet vittek be, aminek valószínűleg az az oka, hogy aki videojátékkal játszik, az boldogabb, aki pedig boldogabb, annak kevesebbet kell ennie az elégedettséghez. A kutatás következő fázisában komolyabb játékokkal tesztelik az alanyokat, amik különböző érzelmeket váltanak ki belőlük. Érdekes.

Ti milyen gyakran szeditek ki a morzsákat a billentyűzetből?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)