Hirdetés

Riddick - jöhet az új film és a tévésorozat

|

Riddick rajongói most örülhetnek, mert Vin Diesel a mozivásznon és a tévében is szeretné visszahozni a karaktert a köztudatba.

Hirdetés

Habár Vin Diesel mostanság a Halálos Iramban filmekkel éri el legnagyobb sikereit, azért új dolgokat is szívesen kipróbál és korábbi szerepeihez is szeret visszatérni. Utóbbiak közül kiemelten fontos Riddick karaktere, hiszen már több filmben és sikeres videojátékokban is megformálta. Legutóbb a 2013-as Riddick c. filmben találkozhattunk vele, viszont Vin Diesel bejelentette, hogy két folytatást is tervez.

A színész divatosan az Instagramon jelentette be, hogy a produkciós cége, a One Race Films rögtön két új projekten is dolgozik. Az első a filmek folytatása lesz és a Furia címet fogja viselni, míg a második egy Merc City nevű tévésorozat, ami a Riddick filmek zsoldosainak és fejvadászainak életét fogja bemutatni.

A címéből kiindulva nagy a valószínűsége, hogy a Furia esetleg Riddick múltjáról fedhet fel néhány titkot, hiszen így hívták azt a bolygót, ahonnan Riddick származik. Ezzel szemben a Merc City-ről inkább az jön le, hogy a főszereplőtől eltekintve inkább az univerzum és a háttértörténet kevésbé tárgyalt részleteire fókuszálhat, így a film és a sorozat  remekül kiegészíti majd egymást.

Ti mit gondoltok? Szeretitek a Riddick-sorozatot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)