Hirdetés

Egy napra mindenki a Vissza a jövőbe szereplője lehetett

|

Egy különleges vetítés kapcsán London egy része átalakult az 1955-ös Hill Valley-vé, ahol a film fontosabb jeleneteit is újrajátszották.

Hirdetés

A Secret Cinema nevű cég rendezvényeinek lényege nem más, mint hogy a vetítés helyszínét úgy alakítják át, hogy egy napra minden résztvevő úgy érezhesse, a film világába csöppent. Londonban tartottak egy Vissza a jövőbe-témájú eseményt, ahol minden kellék a helyén volt, hogy felidézzék Marty szüleinek tinédzserkorát.

Napközben a film és az ötvenes évek hangulatát idéző jelmezekbe öltözött színészek és statiszták töltötték meg Hill Valley ikonikus helyszíneit. Felépítették a középiskolát, egy képregényboltot, a postahivatalt, ahogy a McFly-házat és egy korabeli óriáskereket is.

 

A látogatók részt vehettek egy közös aerobikórán, vagy benevezhettek a gördeszkaversenyre is, ahogy megelevenedett maga a bál is, természetesen a filmben látott koncerttel együtt.

 

Este pedig a szintén a film alapján felépített városháza elé gyűlt össze a tömeg, aminek a falára vetítették ki az 1985-ös klasszikust. A vászon előtti színpadon pedig a színészek is előadták a fontosabb jeleneteket, így például az időutazó DeLorean első tesztjét, a terroristák elöli menekülést, vagy ahogy a Doki éppen lecsúszik a vezetéken, mielőtt az óratoronyba csapna a villám.

A Secret Cinema jövő júliusra Los Angelesbe tervez egy hasonló bulit a film premierjének harmincadik évfordulójára, de más klasszikusokat is feldolgoztak már hasonló módon, például a Casablancát, a Szellemirtókat, vagy az Alient.

Ti melyik film világába lépnétek be egy napra?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)