Hirdetés

DriveClub - kicsit közelebb kerültünk a VR-verzióhoz

|

Sokan azt vizionálták az Evolution Studios feltételezett bezárásakor, hogy a DriveClub VR-változat ment a levesbe, viszont a Sonynak komoly tervei vannak a versenyjátékkal. Erre utal a legújabb bizonyíték is.

Hirdetés

Március végén jött a szomorú hír, hogy a Sony bezárja a DriveClub és a Motorstorm fejlesztőjét, az Evolution Studios-t, viszont a stúdió később megmentőjére talált a Codemasters képében, és mint kiderült, a versenyjátékot sem kell temetnünk, ugyanis a Sony továbbra is támogatni fogja

A legfrissebb hírek szerint annak a VR-verziónak sem kell búcsút mondanunk, amit állítólag tavaly októberben a Paris Games Week alatt, egy zárt ajtók mögötti előadáson mutattak meg a fejlesztők (hivatalosan eddig még nem jelentették be a projektet), ugyanis a PlayStation VR képességeit kihasználó kiadás felbukkant az amerikai korhatár-besorolásért felelős szervezet, az ESRB honlapján "DriveClub VR" címmel, természetesen arra a platformra, amire az alapjáték is megjelent, vagyis PlayStation 4-re: 

Az adatlapról azonban sajnálatosan további részleteket nem lehet kiolvasni, így jó eséllyel meg kell várnunk a Sony - egyelőre dátum nélküli - E3-as konferenciáját a DriveClub VR bemutatkozásához. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)