Hirdetés

Így száll be a YouTube a virtuális forradalomba

|

A Google már korábban is próbálgatta a virtuális valóságot, viszont hamarosan komolyabb lépésekre fogják elszánni magukat.

Hirdetés

Jelenleg is zajlik az év egyik legnagyobb technológiai konferenciája, a Google I/O 2016, ahol a cég bemutatja, hogy milyen fejlesztésekkel készül, elsősorban az Android platformot illetően. Természetesen nem csak a mobilos újdonságokról van szó, hiszen a YouTube jövője is szerepet kapott.

A konferencia egyik legnagyobb bejelentése a Daydream volt, mely a Google saját, Androidra épülő virtuális valóság platformja, az első kompatibilis telefonok pedig már idén megjelennek. A Google Cardboard nevű kísérlethez hasonlóan ebben az esetben is a telefonunk fogja szolgáltatni mind a képernyőt, mind pedig a számítási kapacitást, viszont a Daydream headset azért jóval kifinomultabb eszköz lesz. Ezen kívül csatlakozik hozzá egy kontroller is, amellyel vezérelhetjük az alkalmazásokat, legyen szó virtuális csodákról vagy akár hagyományos Android appokról.

A bejelentés érdekessége, hogy a YouTube is ki fogja venni a részét a virtuális forradalomból, ugyanis a Daydreammel kompatibilis eszközökön hamarosan egy külön alkalmazás is elérhető lesz majd, amivel a videómegosztó 3D-s tartalmait böngészhetjük majd. A cég mindeközben már partnereket is talált, akikket felkértek arra, hogy gyártsanak tartalmat az új platformra, valamit a jövőben azt is szeretnék elérhetni, hogy monetizálható legyen ez az újfajta kontent. Természetesen a kezdeti fázisban nem ez lesz a szempont, hanem az érdekes tartalmak létrehozása, de partner már most is kísérletezik a 360 fokos reklámokkal.

Egyébként a játékvilág szempontjából sem közömbös a Google új platformja, hiszen a cég azt is bejelentette, hogy az Unreal Engine 4 és az Unity Engine is támogatni fogja a Daydreamre való fejlesztést. Elsőre mondjuk úgy tűnhet, hogy egy telefon sosem fogja utólérni az igazi gaming PC-k hardveres teljesítmény, viszont érdekes előny, hogy a mobil eszközökkel kevésbé vagyunk helyhez kötve, hiszen nincs vezeték és a "számítógép" is jön velünk. Persze az is érdekes lesz, ahogy végignézzük, amint egy vállalkozó szellemű lefejeli az első fát a Margit-szigeten, miközben a Bullet Traint pörgeti.

Ti mit gondoltok? Van jövője a mobil virtuális valóságnak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)