Hirdetés

Új kontroller készül a HTC Vive-hoz

|

A Valve már el is készült az új kontroller prototípusával, amit kifejezetten a HTC Vive-hoz szán, és még valóságosabbá teheti a játékbeli jelenlétünket.

Hirdetés

Már a megjelenésekor a HTC Vive egyik erősségének számítottak a mozgásérzékelős kontrollerek, de a Valve már most egy újabb modellen dolgozik, amivel egy lépéssel ismét az Oculus és a Touch elé kerülhet. A prototípus az idén ismét megrendezett Steam Dev Days során került a résztvevő játékfejlesztők kezébe, akik hamar meg is mutatták a nagyvilágnak az új eszközt.

A kontroller legnagyobb újdonságának az számít, hogy akkor is a kezünkön marad, ha nem markoljuk meg az eszközt. Így pedig a játékok a kezünk mellett akár az ujjaink helyzetét is megjeleníthetik majd a virtuális térben, még valóságosabbá téve a játékbeli tárgyakkal való interakcióinkat. A sajtó a kontrollerrel kapcsolatos kérdéseire Doug Lombardi válaszolt a Valve részéről, aki szerint a Vive új kiegészítőinek megjelenéséről vagy árazásáról egyelőre nem tud nyilatkozni. Jelenleg ugyanis az elsődleges prioritás az, hogy a fejlesztőktől gyűjtsenek visszajelzéseket a prototípusról.

Mit szóltok az új kontrollerhez?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)