Hirdetés

VRDC 2016 - saját konferenciát kap a VR-technológia

|

Idén először kerül megrendezésre a Virtual Reality Developers Conference 2016, a Game Developers Conference VR-ra fókuszáló társrendezvénye.

Hirdetés

A Game Developers Conference keretén belül március közepén már találkozhattak a résztvevők a Virtual Reality Developers Conference (a továbbiakban VRDC) nevezetű eseménnyel, azonban a VR-technológiára kihegyezett rendezvény ősszel megpróbál megállni a saját lábán is, amire - tekintve a virtuális valóságban rejlő potenciált és a vele foglalkozó stúdiók számát - minden bizonnyal nagy igény mutatkozik majd.

A VRDC 2016 november 2 és 3 között, San Franciscóban, a Park Central Hotelben próbálja meg összehozni a VR közösséget és fejlesztőket. A konferenciának nem csupán saját helyszíne és formátuma lesz, de egy saját tanácsadó testülete is, amely felügyeli az eseményt. Ebben olyan cégektől érkező tagok kapnak helyet, mint a Valve, az Oculus és a Google.

Noha a videojátékok szerves részét képezik majd a felhozatalnak, a szervezők célja, hogy kiterjesszék a virtuális valóság technológia felhasználásának bemutatását más területek esetében is, mint például az egészségügy, az újságírás, az utazás, a gyártás, az élő események és a többi. Kíváncsian várjuk a bejelentéseket, innovációkat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)