Wanted - Kanyarba lőni élvezet

Kapcsolódó játékok: Wanted: Weapons of Fate

Gulius 2008. november 22. 10:22

A következő movie egy szuperember szuperprodukcióit prezentálja nekünk.
A fiatalember neve Wesley Gibson, és ő biza egy szuperképességekkel megáldott ember, aki tiszta erőből harcol a többi szuper emberrel. Az enyhe gúnyt bocsássátok meg, de manapság már szinte csak emberfeletti képességekkel megáldott egyének laknak az univerzumban. Mindig eszembe jut az a Monty Python jelenet, amiben mindenki Superman volt, kivéve a Bicikli Javítóembert. Na mindegy. Szóval a Wanted című film játékadaptációjáról beszélünk, amit a svéd GRIN csapata készít, akik már bizonyítottak a Ghost Recon: Advanced Warfighter játékokkal. A játék egy TPS szerűség lesz, és úgy volt, hogy még az idén megjelenik, de a trailer szerint ez beégett. Sebaj, jó lesz ez  jövőre is. Egy kisebb előzetest már írtunk róla, akit érdekel a környezet olvassa vadul. Azóta annyi változás történt, hogy már tudni lehet: a sztori a film eseményei után játszódik majd. Mivel a főszereplő igencsak tökös legény, aki simán tud kanyarba lőni, valamint megállítani az időt, ezért aztán ellenfelei is muszáj, hogy igazi übergyerekek legyenek. Pedig milyen jó is lenne, csak úgy mendegélni és kibelezni a sok mezei polgárt nem? Ehh, inkább nézzétek a videót, ami szerintem egész látványosra sikeredett.


    Pro:
  • pörgős akció
  • szép grafika
  • ívelt lövés
    Kontra:
  • rövid
  • nagyon rövid
  • nem elég változatos
7.7

Címkék: wanted, grin, tps, szuperhős, trailer


Wanted - Kanyarba lőni élvezet - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 |
bali723 (2008. november 24. 15:57)
Jack Bauer (10/10)
Meglátjuk, addig is csak pozitívan!
20
scarfox (2008. november 23. 17:36)
Inaktív)
A film elég látványos volt. A játék sem tűnik túl rossznak csak ezt a csillogást elfelejthetnék mert undorítóan néz ki, szinte már műanyag.
19
Vendetta (2008. november 23. 03:28)
Inaktív)
Látványra nagyon jó volt a film! A játék majd meg kiderül!
18
xion (2008. november 22. 14:05)
Inaktív)
a film olyan "húúperecki" volt, mindkét értelemben, szal mint világsiker eléggé negatív húperecki, de látványra azért ütős volt :D és voltak benne olyan dolgok amik megmaradnak az emberben egy életre

játéknak kifejezetten jó ötlet, pláne ha szépen megcsinálják a Bullet Time effektet, ha csak egy kis köze lesz a fenti videóhoz nálam már egy próbát megér :D
17
-SamS- (2008. november 22. 13:40)
Inaktív)
simán jó volt a film... a játék meg tetszik tuti beszerzem hangulatosnak nézki ^^
16
eclipseee (2008. november 22. 13:22)
Inaktív)
igen jó lesz
15
Sophiaso (2008. november 22. 13:05)
Dr. Gregory House (9/10)
nekem kifejezetten tetszett a film a moziban igaázból nem hinném, hogy jó játék lesz, de a trailer jó, és már az is valami
14
r-chee (2008. november 22. 12:48)
Inaktív)
Ha jó játékokból sz*r filmeket csinálnak, akkor sz*r filmekből jó játékokat csinálnak??? Ez itt a kérdés.

Amúgy a Wanted akkora egy szemétkupac film volt hogy hihetetlen. Egy hajszálon múlt anno, hogy nem mentünk be rá moziba, de utólag megnézve jól cselekedtünk. Ez a kanyarlövés hogy mekkora egy hülyeség, meg a története is nulla volt.
13
maxy182 (2008. november 22. 12:36)
Jack Bauer (10/10)
De hol van Jolie kisasszony, miközben Ladát vezet??? Az a rész nagyon bejött a filmből, a többi felejthető...
12
vmiki88 (2008. november 22. 11:22)
Dr. Gregory House (9/10)
ez a film egy vicc, max valami paródiának menne le
11
Vaslady12 (2008. november 22. 11:05)
Inaktív)
Szerintem jól néz ki. Kiváncsi vagyok milyen sztorit hoznak ki belőle, mert hát a szép látvány nekem az édeskevés.
10
robi25 (2008. november 22. 11:01)
Inaktív)
Nekem nem tetszett a film.De a játék hangulatosnak,tűnik.
9
mr_bass (2008. november 22. 10:54)
John Locke (7/10)
...válasz 5. kommentre:
 
Mivel a film végén meghalt, ezért nem valószínű, mert a játék a film után játszódik....

A film nem volt valami nagy szám, de legalább látványos volt, és azért voltak benne fordulatok... remélem a játék is látványos lesz, lesz valami moziélmény féle és akkor már akár jó is lehet...
8
Voltrepix (2008. november 22. 10:43)
Inaktív)
Nem nez ki rosszul.
7
norbi009 (2008. november 22. 10:35)
Inaktív)
nekem a film is nagyon tetszett! És ez az előzetes is jó, tetszik a handulat
6
Csepp (2008. november 22. 10:32)
Inaktív)
...válasz 1. kommentre:
 
Na na,azért annyira ne írjuk le a filmet.Szerintem jó volt,egyszernézhetős.A játék,így videó alapján nem lehet rossz,sőt teccik is.De,Angelina Jolie kisasszony vajon benne lesz-e a játékba
5
Slim313 (2008. november 22. 10:28)
Dr. Gregory House (9/10)
nem rossz, csak a foszereplo picit ugy nez ki mint vmi homár :D kiv leszek h hogy oldottak meg benne ezt a golyo repul röppályát valt stb dolgokat
4
Gulius_GS (2008. november 22. 10:28)
Inaktív)
jatekotletnek nem olyan rossz szerintem. es nem is kell kovetnie a film sztorijat, mert utana jatszodik. szoval azert meg nem kell temetni
3
dirtingfakk (2008. november 22. 10:27)
Inaktív)
Hát a filmhez nincs sok köze...
2
-OJ- (2008. november 22. 10:26)
John Locke (7/10)
El tudom képzelni, milyen játék születhet az év egyik legrosszabb filmjéből
1
Oldal: 1 |

Wanted: Weapons of Fate

Fejlesztő: Grin

Kiadó: Warner Bros. Interactive

Platform: PC, Xbox 360, Playstation 3 | Stílus: Akció

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Rossz Pc játékok Se2 Ep43 (America's 10 most wanted III)
ÚJ VIDEÓK: http://rosszpcjatekok.blog.hu/2007/05... HRUTKAPAL VIDEO Rossz Pc játékok Season2 Episode43 (America's 10 most wanted III)

Videó lejátszása

A MEGÚJULT MACWORLD

Street Fighter 4 (Gamemania)

2.240 Ft

WANTED: WEAPONS OF FATE TESZTEK, ELŐZETESEK

WANTED: WEAPONS OF FATE HÍREK

AKTUÁLIS!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

2012. május 26. 16:11

A legújabb trailer bemutatja a sandbox akciójátékban rejlő lehetőségeket. Már most látszik, hogy nem fogunk unatkozni.

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

Magyarországon világhírű háziszámítógépek - Primo

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix