Hirdetés

BlizzCon 2013 - a Warcraft film nem egy elkapkodott moslék lesz

|

A Blizzardos Paul Sams elmondása szerint a készülő mozi egy remek fantasy történet lesz, aminek alapját egy játéksorozat adja.

Hirdetés

Üljünk le, fogjuk meg egymás kezét, és valljuk be: a játékokból készült filmek vagy nagyon nagyot buktak, vagy legalábbis csalódást okoztak a rajongóknak pusztán azzal a különleges képességükkel, hogy borzalamasak. A Blizzard Entertainment ennél érthető és elvárható módon többet akar. El is mesélték, hogy hol késik már a várva-várt Warcraft film.

„Mivel tudjuk, hogy nem készült még kimondottan ilyen kaliberű játékon alapuló film, nem akartuk csak úgy gyorsan kinyomni, és ezzel valami pocsékat nyújtani” – nyilatkozta a Blizzard operatív vezetője, Paul Sams. „Azt is eldöntöttük, hogy nem egy videojáték-filmet akarunk készíteni. Mi egy remek fantasy filmet szeretnénk, aminek egy játéksorozat adja az alapját. Ahogy sok más remek fantasy filmnek is valami más forrás ad alapot” - tette hozzá Sams, aki azt is elmondta, hogy a Blizzard nagyon gondosan választotta meg a stábot, akikkel együtt dolgozik, hogy véletlenül se hasaljanak el a végére.

„Szóval azzal töltöttünk rengeteg időt, hogy biztosak legyünk a kiváló forgatókönyvben, hogy a megfelelő emberekkel álljunk össze, akik rengeteg tapasztalattal és sikerrel a hátuk mögött megértik, hogy kell kapcsolatot kialakítani a közönséggel, hogyan alkossanak egy elképesztő sztorit, mély karakterekkel.” A Warcraft filmet az a Legendary Pictures forgatja, akiknek a 300-at és a Nolan-féle Batman trilógiát is köszönhetjük. A Blizzard nem csak úgy választotta ki őket és bízták rájuk az egészet. Sams elmondta, hogy a fejlesztőcsapat együtt dolgozik a Legendary embereivel az elejétől fogva, minden egyes munkafolyamatban.

A rendezői székben Duncan Jones ül, aki Sams szerint pokolian tehetséges, és ez lesz az ő nagy pillanata. Jones tökéletesen megérti a Warcraft világot: játszott minden Blizzard játékkal, és nem úgy készült fel, hogy „csak leforgat egy filmet”. A Blizzconon lesz még szó a Warcraft filmről de azt már tudjuk, hogy 2015. december 18-án lesz a premier. Miután bejelentették a World of Warcraft: Warlords of Draenort, már nem is lehetnénk izgatottabbak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)