Hirdetés

Whore of the Orient - Az LA Noire fejlesztőinek új játéka

|

Új kiadóra lelt a Team Bondi a Warner Bros. személyében, és a magára talált csapat következő játéka Whore of the Orient névre hallgat.

Hirdetés

A Rockstar és a Team Bondi látványos, sajtó előtt zajló perpatvara után a fejlesztőcsapat Főnix módjára hamvaiból éledt újjá és már javában tervezik következő, nagyszabású projektjüket.

De feledjük a csúf múltat és nézzünk a pozitív jövő felé: a Team Bondi bemutatta új játékát, a második világháború előtti Shanghai-ban játszódó produktumot. A történet szerint 1936-ban,  a kelet Párizsának nevezett városban járunk, ahol a Föld legmocskosabb és korruptabb helyét találjuk. A bűnözés mérhetetlen nagyságokat ölt, némi pénzért cserébe bárki elintéz bárkit. A város nem más, mint a nyugat játékszere és a jómódúak alaposan kihasználják a szinte bagóért "megvehető" kínai tömegeket. A kínai nacionalisták, a Koumintang csoport próbálja elnyomni a kommunizmust. Ebben a fékevesztett helyzetben próbál helyt állni a nemzetközi rendőrség maréknyi, megmaradt egységei, akik szinte reménytelen harcot folytatnak a békéért.

 

A Whore of the Orient a tervek szerint PC-re és next-gen konzolokra, tehát PlayStation 4-re, valamint Xbox 720-ra láthat napvilágot a Warner kiadásában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)