Wii Fit Plus - teszt

Kapcsolódó játékok: Wii Fit Plus

Wiedermann 2010. február 20. 10:03

Alakítsuk ki otthoni konditermünket gyorsan, egyszerűen, Wii konzolunk és Balance Board-unk segítségével!

Aki ismeri a Nintendo Wii konzolját, már megszokhatta, hogy a mozgásérzékelős-egyensúlybemérős-dőlésszögellenőrzős csoda-dolgok bődületes erővel szippantják magába az egyszerű emberfiát, aki rácsodálkozva, lebiggyesztett ajakegyüttessel csodálkozik rá a japánok robottechnológiájára.

S ha már behozták a köztudatba, akkor használjuk is ki! Nyilván ez lehetett a mottója Nintendoéknak, amikor elkezdték sorra gyártani a jobbnál jobb intuitivitást messze nem nélkülöző játékaikat. No és ha mozgáscentrikusság, akkor nyilván elsődlegesen a sportágak részletes kivesézése a fókuszban: élénk példaként emlékezzünk csak a Wii Sports-ra.

De mivel jelen tesztünk alanya a Wii fitnesszjátéka, a Wii Fit Plus, ezért összpontosítsunk most teljes erőbedobással őreája.

Mi is ez a fitnesszkedés?

A Wii Fit Plus tulajdonképpen méltó utódja a Wii Fit-nek, mely utóbbi 2008 nyárelőjén látott napvilágot. Aki esetleg nem ismerné, miről is van szó, annak elég annyi, hogy a Nintendo által kifejlesztett tulajdonképpeni virtuális személyi tréner ez, amely játszi könnyedséggel kalauzolja a felhasználót a fitnessz világába, ezen belül is a legkülönbözőbb vállfajokkal találkozhatunk. A játék alapkelléke a szintén Nintendo által kifejlesztett Balance Board is, ami – a nevéből adódóan is – egyensúly, testsúly alapján küldi az adatokat a konzolnak.


Nagy golyó nagyot üthet

A játék egyébként teljesen személyre szabott, tehát az Mii megalkotásával egyetemben tudunk csak érdemben bejelentkezni a Wii Fit Plus-ba. Hasonlóan az első epizódhoz, itt is a Wii Fit Plaza-ba való belépés után, az egyéni beállítások véglegesítésével kezdünk: meg kell adnunk tehát magasságunkat, aztán a Balance Board-ra állva a gép megállapítja súlyunkat, majd összesítést kapunk arról, milyen is a testtartásunk. Az egyensúlytesztek elvégzése után naptárunkba nyomunk egy pecsétet, ezzel regisztrálva magunkat az adott napra: nem voltunk restek edzeni. Induljon a buli.

Gyúrjunk, vaze'

A buli tényleg elkezdődik, mivel hihetetlenül sokrétű lehetőség áll a mozgáséhes user rendelkezésére. És a legjobb az egészben, hogy a legtöbb feladat különálló játékba van konvertálva, tehát tulajdonképpen észrevétlenül égetjük majd a kalóriákat, miközben önfeledten biciklizünk, repkedünk, síugrunk, szlalomozunk, vagy épp golfozunk.

Mert ez az egyik legfőbb pozitívuma a Wii Fit Plus-nak: sosem látott mennyiségű játék vár arra, hogy lihegve, kifáradva kijátsszuk azokat. A főmenüből például az aerobic gyakorlatokat választva rögvest rákattanhatunk például egy laza hulahoppozásra, step aerobicra, de választhatjuk a futást is, amely a Wii Fit virtuális szigetén kalauzolja körbe a játékost.


Ichi, ni, san, shi

Természetesen kiválaszthatjuk minden esetben azt az időtartamot is, amit a gyakorlat elvégzésére szánunk: virtuális személyi edzőnk folyamatosan jelzi, ha például – a futásnál maradva – érettek lettünk egy 10 perces futásra.

Ha a balance, azaz az egyensúlyozásra kiépített játékokat választjuk, szintén nem érhet csalódás minket: itt síelhetünk, hódeszkázhatunk, de egyéb olyan kihívásoknak is eleget tehetünk, amelyekről álmodni sem nagyon mertünk volna mindezidáig, mint Wii tulajok.

Fejlődjünk jógával, izmot építve

Persze nem csak játék az edzés, ezt mindannyian tudjuk, épp ezért nem árt, ha a komolyabb hangvételű lehetőségekkel is megismerkedünk: van itt jóga, és speciális izomépítő gyakorlatok is. Általában a két gyakorlattípus kombinálva a legnagyszerűbb, tehát ha mondjuk felüléseket csinálunk, javasolt kombinálni a gép által felkínált jógagyakorlat(ok) valamelyikével.

Végtelen számú feladatot kapunk, s szerepjáték-szerűen folyamatos fejlődésünk eredményeként „unlockolódnak” a gyakorlatok, ugyanez vonatkozik az elvégzendő mennyiség számára is.

Mint említettem, edzéstervet kapunk a játék indítása elején, amely két változatból állhat. Az egyszerűbb megoldásban elég megadni azt, hogy hány hét/hónap alatt szeretnénk leadni a súlyunkból, s azt is, hogy mennyit, de akár választhatjuk a súlyfelszedés lehetőségét is. Nyilván utóbbinál az izomépítés lesz a fő feladat, úgyhogy talán egyszerűbben kezelhető kérdés lehet, ha nem koplalnunk, hanem ennünk kell.

Sok esetben nem is kell használnunk a Balance Board-ot, elég, ha a kezünkben/zsebünkben tartott Wii Remote-tal operálunk, vagy épp hozzárendeljük a Nunchuk-ot is. Utóbbi kombó például nagyszerűen alkalmazható a boksz- vagy épp ritmikus kung-fu játékokban.

Van új a nap alatt

A Wii Fit Plus címéhez híven rengeteg új pluszt nyújt. Kibővítették a játszható gyakorlatok tárházát, ez a Training Plus menüpontból érhető el. A játékok felhozatalában találkozhatunk például biciklizéssel, repüléssel, gördeszkázással, hógolyózással vagy épp kung-fuzással, melyek különösképp szórakoztatóak.


Szárnya van, de nem madár

 

Fejlesztettek még például a családcentrikusságon, hiszen mostantól már bébinket, vagy akár házikedvencünket is beregisztrálhatjuk. Így csecsemő-Mii, és kutya, macska-Mii is létezik. Tehát a feladatunk annyi, hogy a kisdedet, vagy kutyánkat (feltéve, ha nem kuvasz) ölbe vesszük, és a súlykülönbözet alapján a Wii kiszámítja az adatokat. Igaz, érdemben ők nem kapnak edzéstervet, vagy mondjuk kalóriaégetési táblázatot, egyszerűen a súlyuk alakulását kísérhetjük figyelemmel napról-napra.

És itt jön a legfontosabb dolog: a folyamatos perioditás. Ugyanis ha tényleges eredményt szeretnénk elérni fogyásunkban, izomosodásunkban, akkor bizony nem árt, ha naponta minimum 30 percet (60 perces edzés a maximum) eltöltünk a  játékkal célunk érdekében. 

A My Wii Fit Plus menüben ténylegesen személyre szabhatjuk a játékot. Itt megadhatjuk, hogy testsúlyunkból szeretnénk-e leadni, vagy épp helytelen háttartásunkon szeretnénk javítani, karizmaink kidolgozása mellett. Miután döntöttünk, és kijelölgettük a lehetőségeket, a játék összeállít egy perszonális feladatsort, a megadott időintervallumban, és kezdődik is a változatos edzés, amely minden nap más feladatsort vonultat fel.


Telitalálat hógolyóval

Lényeges plusz az előző részhez képest, hogy immáron kijelzésre kerül a tényleges zsírégetésünk összes számadata is, kalóriában mutatva. Tehát minden feladat után megszemlélhetjük, hogy az adott gyakorlat mennyit vadászott le – akár a napi tervünk szerinti, megállapított összegből. Ráadásul egy nagyon átfogó, és alapos táblázat segítségével arra is fényt deríthetünk, hogy az általunk kultivált ételek, italok mekkora kcal mennyiséggel bírnak.

Meg kell említeni mindenképpen a multiplayert is, hiszen lehetőségünk nyílik a család távoli tagjaival, vagy küldölfön élő barátainkkal egy közös fitnessz-hancúrra, amely jelentős újítást hordoz magában az előző verzióhoz képest.

Konditerem mellett, helyett?

A Wii Fit Plus nagyszerű példája annak, hogy nem feltétlenül tespedésre hajlamosító dolgokra használható csak egy konzol (mondjuk ez a Wii egész világára igaz tulajdonképpen). Bátran ajánlható eme játék mindazoknak, akik nem akarnak, vagy nemes egyszerűséggel lusták kimozdulni otthonról, hogy elslattyogjanak egy konditeremig nemes céluk érdekében, de azoknak is, akik egyszerűen csak egészséges kikapcsolódással töltenék el otthoni szabadidejük egy részét. S nem utolsósorban: kiváló partyjáték, házibulik alapvető kelléke is lehet – persze szigorúan alkoholfogyasztás előtt, vagy anélkül.

 

    Pro:
  • Remek kikapcsolódás
  • Segít az erőnlét és a helyes testtartás fejlesztésében
  • A balance játékok megunhatatlanok
    Kontra:
  • Multiplayer limit 9 játékra
  • A csecsemő-kutya irányvonal aranyos, de felesleges
  • Izomláááááz!
92

Címkék: Nintendo, Wii, konzol, Wii Fit Plus, sport, fitness, edzés, edző, személyi tréner, Nintendo Wii, Sport


Wii Fit Plus - teszt - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |
Benczuur (2010. március 05. 07:00)
Inaktív)
Bocsánat, de a DEM-re hajtok Még 95 ilyen hozzászólás kell...
54
kacorGS (2010. február 21. 21:22)
Inaktív)
...válasz efperel 52. kommentre:
 
Azért, mert a Wii Fit Plus nem a gyakorlatok végrehajtását teszi lehetővé, hanem összeállít komplett programokat, méri a súlyod és a gyakorlatok alatti kalóriafogyasztást, ellenőrzi a testhelyzetedet, az egyensúlyodat, felméri az állóképességet, kijelzi a BMI indexed, ha valamii kevésbé megy (amit te nem érzel), vagy ha gyorsabban ver a szíved, mint kéne, javaslatot tesz az edzőprogram módosítására, automatikusan igazítja a gyakorlatok nehézségét az edzettségi szintedhez, a coach-od folymatosan jelzi, mit csinálsz rosszul és mit jól, a balance board nem és a két wii-mote pontosan elemzi az egyensúlyi helyzetedet, tartásodat, stb. Gyakorlatilag egy szobabicikli, egy step pad, egy 30 játékból álló csomag, egy 50 jógagyakorlatból álló jógatanfolyam és egy személyi tréner, aki egyszeri 30ezer forintért életed végéig személyes gyakorlatsorokat állít neked össze. Szerintem nem is olyan drága annak, aki ezt igényli.
53
efperel (2010. február 21. 14:56)
Inaktív)
...válasz Gyu 42. kommentre:
 
Kipróbáltam, lenyűgöző a technológia mögötte, de én rövid úton meguntam, mint a legtöbb Wii játékot. A mozgásérzékelés jópofa egy ideig, aztán pedig elképesztően unalmas.

Viszont szépen kikerülted a kérdésem lényegét, és csak szőrszálhasogatást kaptam, szóval újra felteszem: a fogyasztó gyakorlatokat miért hozzuk fel a Wiifit előnyeként, amikor azokat a harmincezres műanyagdarab (bocsánat, lenyűgöző elektronikával teletömött műanyagdarab) nélkül is meg lehetne tenni?

Persze, most kapok egy olyan választ, hogy "Nem is harmincezres, hanem 25.999 forint", vagy "Nem csak a mellékelt játékokkal lehet használni, hanem más programmal is, és szerintem nem is monoton" vagy valami ilyesmi, de zola20000 a #44-es posztban félig-meddig már válaszolt is a kérdésemre, még ha nem is nekem címezte, szóval a válasz már nem különösebben érdekel
52
zola20000 (2010. február 21. 12:18)
Jack Bauer (10/10)
Trialboy: hát ha neked a resident evilek, a zelda, a house of deadok, a tenchu, a sengoku basara 3, dragon quest, a monster hunter, a metroid túl gyerekes akkor gratulálok. Menj csak vissza a boxodon viva pi natazni, vagy a pseden locorocozni! Minden konzolra van mindenféle játék, nincs kivétel.
51
wiedermann (2010. február 21. 11:17)
Inaktív)
...válasz rudymester 49. kommentre:
 
hosszú távon, feltéve, ha inspirál az, hogy szinten tartsd a formád, állóképességed etc
50
rudymester (2010. február 21. 10:10)
Inaktív)
Ez teljesen mókás és jó kikapcsolódás, kérdés, hogy meddig köti le az embert?
49
birkazoli (2010. február 21. 07:15)
Jack Bauer (10/10)
Akik mondjuk keveset mozognak(mint pl. én:D) azoknak szerintem érdemes, hogy ne lustuljanak el annyira.
48
kizcar (2010. február 20. 23:06)
Inaktív)
Ez a cucc véleményem szerint csak puha.......nek vagy kislányoknak való. Én inkább maradok a súlyzók és gépek mellett Aztán lehet van benne valami jó - mint például a Guitar Heroban. Szórakozásra mondjuk biztos.
47
trialboj (2010. február 20. 21:37)
Jack Bauer (10/10)
egyedül ez érdekelne ezen a konzolon, a többi játék nkm túl gyerekes. de majd a natal behozza ezt is reméljük :D
46
Petix1992 (2010. február 20. 20:59)
Inaktív)
Erre nagyon kíváncsi lennék élőben
45
zola20000 (2010. február 20. 20:44)
Jack Bauer (10/10)
Nos az ember simán magától nem veszi rá magát a mozgásra, általában elkezdi és abbahagyja, ez a 20ezer forint meg egy szobabicikli ára, amit az ember szintén gyorsan megun.

Bár ha wii akkor ehelyett/emellett legyen a téma a zelda, a dragon quest, metroid, resident evil, monster hunter mert az itteni embereket inkább ezek a címek érdeklik a gamecube/wiiről.
44
darkboy88 (2010. február 20. 19:54)
Inaktív)
...válasz Gyu 42. kommentre:
 
Azért én el ugrálnék rajt az bíztos
43
Gyu (2010. február 20. 19:48)
Jack Bauer (10/10)
...válasz efperel 40. kommentre:
 
Nos, a Wii Fit nemcsak egy műanyaglap - próbáld ki szerintem és ezután tedd fel ugyanezt a kérdést
42
wkerg (2010. február 20. 17:26)
John Locke (7/10)
Érdekes! Bár majd pont azér veszek ilyet, hogy a szobában ugráljak, meg idiótának tűnjek fel... Én inkább fejlesztem az ujjaimat PC-n.
41
efperel (2010. február 20. 17:25)
Inaktív)
Azok, akik fogyni akarnak, azt ugye tudják, hogy felüléseket, jóga gyakorlatokat, diéta-táblázatot harmincezres műanyaglap nélkül is lehet csinálni?
40
darkboy88 (2010. február 20. 16:23)
Inaktív)
Nintendo Wii Balance Board + Wii Fit

24.836 Ft


1500,-
39
darkboy88 (2010. február 20. 16:21)
Inaktív)
150 kg-ig tud mérni (100 grammos pontossággal), a maximális tûrése pedig 290 kg-os "becsapódás" (azaz ha egy 150 kg-os ember ugrál rajta, azt kibírja)
38
darkboy88 (2010. február 20. 16:18)
Inaktív)
GS Live -ba komoly volt jó volt a müsor
37
Angalet (2010. február 20. 16:04)
Jack Bauer (10/10)
...válasz Mithorn 35. kommentre:
 
Ha ilyen jól működik veszek asszonynak egyet és lefogy vele pár kilót
36
Mithorn (2010. február 20. 15:16)
Jack Bauer (10/10)
Működik a dolog én vele illetve még a normál nem plusz verzióval adtam le 14 kilót! 97ről 83ra mentem le.
35
Oldal: 1 | 2 | 3 | következő... |

Wii Fit Plus

Fejlesztő: Nintendo

Kiadó: Nintendo

Platform: Nintendo Wii | Stílus: Sport

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

Nintendo Wii U Trailer
2011. június 7.-e: a Nintendo az E3-on hivatalosan is bemutatja a Wii utódját, a Wii U-t. Az utód a jelenlegi konzoloknál is jóval erősebb lesz, de a legnagyobb változás talán mégis a kontrolleren történt, ugyanis egy Tablet szerű kontrollerrel irány

Videó lejátszása

Spider-Man 2: The Game

1.160 Ft

WII FIT PLUS HÍREK

AKTUÁLIS!

Jól megy a Time Warner-nek - köszönhetően a Sötét Lovagnak

2012. február 09. 20:30

Megjelent a Time Warner kiadó aktuális pénzügyi jelentése.

A mai GS Live Aréna felvételről

Skyrim: az 1.4-es update holnap érkezik Xbox 360-ra

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. januári címlap
Keresd az újságárusoknál!
The Witcher 2 Assassins of Kings előrendelés
King Arthur 2 előrendelés

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix