Hirdetés

Windows 10 - örülünk, gamerek?

|

A Microsoft tegnapi sajtóeseménye sok mindet elárult a cég stratégiájáról gaming fronton. Úgy tűnik, a Windows és az Xbox összekötése mellett lassan a Valve lépéseire is reagálnak Redmondban. Örülhetünk?

Hirdetés

A Windows 10 több nagy feature-jét is leleplező konferenciára feltétlenül érdemes volt odafigyelnie minden PC-s játékosnak, tekintve, hogy hivatalos statisztikák szerint a világ PC-inek 91 százalékán fut a Microsoft valamelyik operációs rendszere. Ebből a 91%-ból viszont összesen 13 százalékot sikerült átcsábítani Windows 8-ra, így az óriáscégnek bele kellett húznia, hogy megnyerje a gamerek kegyeit, és rávegye őket a váltásra. De vajon sikerül nekik? Kicsit beleástuk magunkat a témába, és persze a ti véleményetekre is kíváncsiak lennénk a kommentek között.

DirectX 12

A Windows 10 készítésekor a "tanuljunk a hibáinkból" lehetett a Microsoft mantrája, ugyanis bár nagyon hasonló dologgal próbálkoznak, mint a Vista esetében, 2015-re finomodott a hozzáállásuk.

Hasonlóan a DirectX 10-hez, a 12-es verzió is kizárólag az új operációs rendszeren működik majd, de míg anno a Halo 2-vel próbálták rávenni a nagyközönséget, hogy kipengessék a Vista árát, ezúttal nagyon sokan válthatnak teljesen ingyen a Windows 10-re. Nyilván ez okos lépés, főleg egy olyan világban, ahol a gamerek egyre nehezebben válnak potenciális fogyasztókká - ennek okait ismerjük.

Bár a high-end PC-k tulajdonosai valószínűleg minél előbb szeretnék majd viszontlátni a legújabb DX12-es effekteket, nem valószínű, hogy ebben lesz a szoftver legnagyobb vonzereje. Ugyanis felmérések szerint jelenleg nagyjából csak a PC-k fele DirectX 12-kompatibilis, de ez sem garantálja, hogy jó teljesítmény mellett lesznek képesek DX12-es effektek futtatására.

Ami viszont a kevésbé combos géppel rendelkezőknek is kiváló hír, hogy a mára széles körben elterjedt többmagos processzorok kihasználását is nagyban segíti majd az új DirectX, egyes ígéretek szerint akár 50%-kal is.

Ez nagyon mutatós, de a fejlesztők egy része szkeptikus, ahogy Nicholas Vining, a Gaslamp Games vezető programozója is, aki a PC Gamernek nyilatkozott: "A fejlesztők, főleg a hozzánk hasonló kisebb cégek nem engedhetik meg maguknak, hogy lecsökkentsék a felhasználói bázisukat arra az akárhány százalékra, akik Windows 10-re váltanak. Ez kevesebb lenne, mint a felhasználóink 50 százaléka, valahol 8 és 10 százalék között lehet".

"A kisebb fejlesztőknél azt várják, hogy a játékod rögtön tökéletesen fusson. Hiszen a Minecraft jól fut, és az is 3D-s, akkor a te játékod miért szaggat?" - folytatta a programozó egy jogos felvetéssel. A Paradox Interactive egyik vezetője, Shams Jorjani kevésbé volt borúlátó, de az ő véleménye is kettős volt.

"A DX12 alapvetően jobb grafikát jelent, ezzel együtt egy újabb lépést a technológiai fegyverkezési versenyben, amit bizonyos fejlesztők és kiadók annyira élveznek. Ez több helyet hagy nekünk. Egy Paradox játékot nem feltétlenül a shaderek, a tesszelláció, SSS, vagy másfajta varázslat tesz szebbé, hanem egyszerűen a játékmenet. Persze, van néhány jól kinéző játékunk is, úgyhogy mi mindenképp nyerünk vele" - hangzik a kevésbé borúlátó vélemény.

A DirectX dominanciája jelenti egyébként a Linuxos gaming egyik nagy korlátját, így a DirectX 12 Windows-exkluzivitását tekinthetjük úgy is, hogy a Microsoft így próbálja megtartani azokat, akik a SteamOS felé kacsintgatnak. Üzletileg teljesen érthető lépés ez, és a felhasználókat is ösztönözheti arra, hogy kezdjenek el gyorsabban felzárkózni, mint ahogy ezt az eddig váltásoknál tették (vagy meg sem tették, hiszen még mindig nagyon komoly erőt képvisel a felhasználók körében az XP).

Közös appok az Xbox-szal

A minden Microsoftos platformon használt, közös "Windows RT" appok bevezetése úgy tűnik, a Windows 8 által elkezdett úton való továbbhaladás jele. Az új rendszer több különböző módon közelít az Xbox-platformhoz: egy helyen vehetünk majd Xboxos és PC-s játékokat, a két platform közös barátlistát és a chat funkciót kap, és újra kísérleteznek a cross-platform játékkal, valamint PC-n is megkapjuk ugyanazokat a DVR-funkciókat, amivel az Xbox One rendelkezik.

Lelkesedésünk azonban nem feltétel nélküli, mivel a Win8-nál látott felületet (amit Gabe Newell is kritizált) nagyrészt az Apple App Store-ja inspirálta, ami az Xbox Live-val egyetemben nagyon szigorúan ellenőrzött, zárt áruház. Ez szintén értelmezhető akár úgy is, hogy a Microsoft mások online boltjai helyett kizárólag saját felületén készül áruba bocsátani az általa kiadott játékokat. Ugyanakkor ez valahol érthető is lenne. Képzeljük magunkat egy pillanatra egy kiadó szerepébe és tegyük fel magunknak a kérdést, hogy játékunk árának csupán egy részét szeretnénk megkapni (a maradékot a Valve teszi zsebre), vagy az egészet. Okkal született meg az Origin, a UPlay és minden hasonló digitális disztribúciós platform.

Streamelés az Xbox és a PC között

Az Xboxról a Windows 10-es eszközök felé történő streamelés (jelenleg 720p/30 fps-re képes, de 1080p/60 fps a cél) már biztos, viszont ami talán még érdekesebb, a Microsoft fontolgatja, hogy a jövőben a PC-nkről is streamelhetünk majd az Xbox One-ra. Míg a konzolos játékokkal asztali gépről való játék csupán kényelmi funkció, addig egy PC-ről való streameléssel túlléphetünk az Xbox One hardveres korlátain (ez persze megint csak drágább PC-kkel lehetséges).

Meglehet, hogy csupán összeesküvés-elméleteket gyártunk, de az a koncepció ismét nagyon ismerősnek hangzik, hogy egy konzol segítségével PC-játékokat játsszunk a nappalinkban. És igen, tegyük is gyorsan hozzá, üzletileg megint egy teljesen jogos lépésről beszélgetünk, akármilyen burkoltan is történik, a Microsoftnak minden háttere és ereje meglenne ahhoz, hogy kiépítse a Steam Machine alternatíváját (már ha egyáltalán szüksége lesz erre, mert a Valve nem nagyon képes összerántani ezt a modellt).

Nos, akkor örülünk?

Az egyszer biztos, hogy a sajtóeseményen megjelent újságírók jelentős részét (alábbi képünkön) kevéssé fogja érinteni a Windows 10 megjelenése, de az is tuti, hogy Phil Spencer nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a Microsoft odafigyel a játékipar PC-s szegmensére. Az újdonságok jelentősek leszek, de hogy mennyire lesznek jók arról egyelőre korai lenne bármit mondani. A DX12-es Fable Legends csupán a kezdet, az előttünk álló hónapokban további meghatározó franchise-ok Win10-re érkező változatairól rántják le a leplet.

Persze vegyük számításba, hogy a Microsoftról beszélünk, akik, ahogy Jim Streling (a rá jellemző cinizmussal) és a Polygon is rámutattak, szeretnek nagyokat ígérni, elég csak a Kinect körüli kezdeti hype-ra emlékezünk. Érdemes mindent némi kritikával kezelni, amit most hallunk, ez a HoloLens-szel kapcsolatban pedig hatványozottan igaz.

Annak ellenére, hogy többször elmondták, hogy a Windows 10 alatt is nagyon jól fut majd a Steam, és nem arra készülnek, hogy a Valve-val versenyezzenek, a lépéseik mégis erre utalnak. A verseny pedig végeredményben talán nekünk, vásárlóknak a legjobb.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)