Hirdetés

A Windows 10 játékos szemmel

|

A Windows 10 letöltés előtt (vagy már után) nem árt arról is beszélni, hogyan is lesz ez jó nekünk, játékosoknak.

Hirdetés

Megérkezett a Windows 10, ami remek dolog, a megjelenéssel együtt járó információáradatból azonban lehet, hogy nem a legegyszerűbb dolog kiválogatni a játékosokat érintő fontosabb fejlesztéseket. Pörgessük gyorsan végig, mit is hoz az utolsó Windows nekünk, gamereknek.

Ez direkt X

Az első és legfontosabb újdonság, amire minden játékos türelmetlenül vár, kétségtelenül a DirectX 12, erről hardveres kollégánk már írt egy cikket, érdemes elolvasni. Az új API a korábbi verzióktól eltérően nem követel meg teljesen új videokártyákat, azokból kártyákból is a lehető legjobb teljesítményt fogja kisajtolni, amik ebben a pillanatban is a gépeitekben duruzsolnak. Olyan kártyákra azonban melyek teljes egészében kiaknázzák a DX 12-ben rejlő lehetőségéket, még várnunk kell.

Platformok egyesüljetek!

A Microsoft a korábbi tendenciával merőben ellentétes új tervei között kiemelt szerepet kapott a PC-s és Xbox One-os közösség összekovácsolása. Ennek a kohéziónak a központja lesz a Windows 10-ben megjelenő Xbox App. Az applikáció segítségével egy gombnyomással streamelhetjük konzolunk képet számítógépünkre, ez a funkció pedig nem csak az Xbox One-os játékokra vonatkozik. A visszafelé kompatibilitás varázslatos találmányának hála (irónia, irónia mindenfelé - HP), a One-on futtatott Xbox 360-as játékaink képét is gond nélkül átküldhetjük PC-re.

Közös játék

Az Xbox App ezen felül a Live teljes közösségi élményét is importálja. Windows 10-es PC-ről is indíthatunk Xbox Live partikat, valamint csatlakozhatunk azokhoz, függetlenül attól, hogy barátaink Xbox One-on vagy Win 10-es PC-n játszanak éppen. Fontos, hogy a multiplayer teljesen ingyenes lesz azok a PC-s játékok esetén is, melyek az Xbox Live-ot használják az online többjátékos mókához.

Minden jobb, ha van benne 4K

Mindezeken felül a Windows 10 letisztultabb megjelenítést ígér a 4K-s monitorokon, minden eddigieknél gyorsabb lesz a bootolás, valamint natívan támogatja a kontrollereket, beleérte az új Xbox One Elite perifériát is.

Ti melyik fejlesztésnek örültök a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)