Windows 7 - A játékosok operációs rendszere

Chavalier 2009. február 24. 12:00

A Microsoft minden ígérete ellenére még mindig másodrendű polgárnak érezheti magát az egyszeri PC-s játékos.
A Games for Windows program egyszerű parasztvakításnak bizonyult, a Games for Windows LIVE ráeröltetése a PC-s multiplayer közösségre pedig szintén nem épp életrevaló elgondolás. Igaz, annyit javult már a helyzet, hogy ingyenessé vált, de egyes országokban mindmáig nem lehet hivatalosan elérni a szolgáltatást.
A Windows Vista a másik sokat szidott gyerkőc. Bár sokat javult a premier óta, egyelőre messze az XP mögött lemaradva kullog népszerűség tekintetében.

windows7deutscheversionscreenshot__7_.jpg


Na majd a Windows 7!
A bétát illető visszajelzések alapján ígéretesnek tűnő operációs rendszer Chris Lewis EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióért felelős alelnök meggyőződése szerint a következő nagy durranásuk lesz. (A Vista minden volt, csak elsöprő siker nem.) Már most stabilabb, gyorsabb és az eddigi tesztek roppant meggyőzőek, ami jó hír a PC-s játékosoknak. Az év során pedig újabb, ide kapcsolódó örömhírekkel terveznek szolgálni.
Lewis újra megerősítette, hogy a Microsoft elkötelezett a PC, mint játékplatform felé, és új életet lehelnek a Games for Windows programba is. Tudatában vannak annak, hogy létezik egy népes játékostábor, amelyik mindennél jobban szereti az egér+billentyű kombót. Már most arra törekednek, hogy játékaik lehetőleg mindkét platformon napvilágot lássanak (ennek még nem sok eredményét láthattuk), de megesik, hogy adott játék nem kívánkozik másik platformra (többnyire csak ez esik meg).

Címkék: windows, operációs rendszer, érdekesség, games for windows


Windows 7 - A játékosok operációs rendszere - Kommentek

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |
Celleway (2009. március 02. 17:39)
Inaktív)
Nekem a Vista-val nincs semmi bajom és egyébként a win7 nem nagy újdonságot mutat.

Gépem.
Alaplap: Asrock
Táp:450W
Ram: 2GB
Videokártya: Sapphire Ati Radeon 1600 Pro PCIE
Winch: 160GB

Nem mond hogy a Vista nem elékszik meg ezzel.
Minősítés 3,7 a Windows élményindex
107
wolfman8 (2009. február 28. 09:40)
Inaktív)
Eddigi tesztek és kommentek alapján sokkal jobb a Win7 mint az eddigiek, egyedül nekem a helyfoglalása nem tetszik(16Gb)!
106
Sx64 (2009. február 27. 12:31)
John Locke (7/10)
...válasz 104. kommentre:
 
Nem tudom mit vársz a gépedtől de régebben nem panaszkodtak szerintem az emberek ennyit jaj fel tetem a win98-at de menyivel többet fogyaszt mint a win95 vagy milyen nagy a gépigénye a Fear 2-nek mikor a Quake 2 nek csak töredéke akkor miért nem játszik minden ki Quaket Fear helyet azért mert változnak a igények fejlődik a világ ha lemaradsz az nem a fejlesztők hibája max csak az ha mondjuk hibásan írják meg és Xdik indításra össze omlik a rendszer kölönben meg nem semmi munkaáll egy ilyen rendszer megírásában
105
Atreus (2009. február 25. 23:51)
Inaktív)
Az XP friss telepítés után 170MB rammal futkosott és csak vírusírtó + egyéb programok után ment fel az igénye 250 MB-ra.Ezzel szemben a béta Win7 első telepítés után 740 MB memóriát zabált fel és még egy szem drivert vagy egyéb programot nem telepítettem. Persze az is lehet hogy ez csak nálam történt így és sokkal kevesebb az igénye. Azt hogy a Win7 a Játékosok Operációs Rendszere 2 féle képpen tudom értelmezni:
1. A Win7 jobban kezeli a hardvereket így gyorsabb lesz minden játék mint Vista vagy Xp alatt (persze megfelelő erősségű hardverekkel)
2. A játékok csak a GFW Live keretein belül lesznek játszhatóak beleértve a single és a multi játékokat is.

Kiváncsian várom.
104
zoe444 (2009. február 25. 20:53)
Jack Bauer (10/10)
hompola:

Egy kicsit hosszú lenne összefoglalni (és annyira nem is értek hozzá ), mi az a 64 bit. Ha esetleg érdekel, a wikipédia cikkében sokminden benne van róla. A lényeg, hogy a 64 bit a processzor architektúrájára vonatkozik, és akkor érdemes 64 bites oprendszert használni, ha nem csak játszol a gépeden, és/vagy ha 3GByte-nál több memória van benne. Elvileg a 32 bites processzorok (vagy a 32 bites operációs rendszerek) maximum 4GB memóriát bírnak el, de ehhez hozzáadódik pl a videómemória a rendszermemória rovására.
Manapság már minden procinak van 64 bites utasításkészlete.

Közben találtam egy magyar oldalt is itt.
103
hompola (2009. február 25. 20:16)
Inaktív)
bocs a hülye kérdésér: de nem mindegy hogy 32bit vagy 64bit, és ha nem , akkor hogy lehet eldönteni hogy melyik?köszi:D:P
102
starscream12 (2009. február 25. 19:55)
Inaktív)
Már most arra törekednek, hogy játékaik lehetőleg mindkét platformon napvilágot lássanak ->>jöhet a GoW 2 Pc-re
101
starscream12 (2009. február 25. 19:54)
Inaktív)
Már most arra törekednek, hogy játékaik lehetőleg mindkét platformon napvilágot lássanak ->>jöhet a GoW 2 Pc-re
100
Bear91 (2009. február 25. 16:43)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz 93. kommentre:
 
Értem... abban semmi rossz, ha a tapasztalataid miatt mondod, hogy rossz. Azzal van a gond, ha az ember minden előzmény nélkül állítja ezt (vannak sajna ilyenek). És hajrá Windows 7!
99
zoe444 (2009. február 25. 12:47)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 97. kommentre:
 
Én mégha megfeszülök sem fogok fullhd-ben játszani, mert a monitorom horizontális felbontása csak 1440...
Régebben 32 bitessel próbálkoztam, de lehet hogy most csak úgy felnyomom egy partícióra kipróbálni a service pakkos 64biteset, hátha az tényleg jó. Bár mostanában komolyan kiütést kapok a szép kezelőfelületű programoktól .
Viszont ha a Windows 7-nek már a bétája is ilyen jó, akkor szerintem az xp után az lesz nálam is.
98
Adix (2009. február 25. 12:22)
Inaktív)
Én már egy ideje Vistat használok, abból is a 64bitest mert a 3DStudio Max miatt kell a 4GB Ram és szerintem ez a kulcsa a Vistanak. A Memória. Eszméletlen stabil és gyors a rendszer ráadásul minden tuning nélkül gyönyörű. Mostmár vissza nem térnék Xp-re. A játékokat Fullosan játszom (Ráadásul FullHD-ben!!) Először engem se győzött meg a Vista. Lehet hogy a 64Bit miatt ilyen stabil? Mindegy is amióta használom, azóta nem láttam egyetlen komolyabb hibaüzenetet sem. Egyszóval az én tapasztalatom az hogy egy jó gyors Vista az Ram kérdése, ami pedig talán az egyik legolcsóbb PC alkatrész a piacon. Persze ha DDR2
97
Mash89 (2009. február 25. 08:46)
Inaktív)
Felesleges a Windows 7-et a Vistával összehasonlítgatni, mert én úgy tudom, hogy teljesen más kernelre épül (dehát a rendszermag az amit a felhasználók nem látnak, így innen jöhet az a gondolat, hogy Vista koppincs a Windows 7). Igen az aero kezelőfelületet megtartották, de igazából nem is a GUI-t kellene, hogy túlcsicsázzák, amikor igencsak megállja a helyét (és nem a kezelőfelület jelenti a rendszer magját, sajnálom azokat, akik nem látnak túl ezen) ....... én örülök is neki, hogy nem avval foglalkoztak, hogy megint új kezelőfelület készítsenek stb... ! Az én személyes véleményem a Win7 bétáról, hogy szép & gyors, csak szegény SB AUDIGY-met nem akarta normálisan támogatni ..... pedig v.színű, hogy még mindig a Win7 lenne fent a gépemen!
A Vistáról pedig nem tudok véleményt mondani, mivel otthon a saját gépemen nem használtam. Itt a suliba stabil és nem csinál hülyeséget ..... ennyit tudok róla mondani kb...
96
invisibility (2009. február 25. 04:30)
Inaktív)
Őszintén! Mi a rákos fütyiért kell ezt a Games for Windowst erőltetni? Hát menjen már ez a jó édes anutájába! Egy rakás szerencsétlenség az egész. Csóró haver vesz ismételném VÁSÁROL egy játékott ebben a kikúrt világban amin ot virít a GoW logo és XP-alatt el se indult... A tört verzió meg ment. Vista alatt meg állandóan pofázott hogy így élmény meg úgy élmény. Ki a ge-ci ez hogy megmondja nekem hogy mi az az élmény? Meg ez a kikúrt online b@szogatás. ÉRTSÉTEK MÁR MEG VÉGRE HOGY NEM AKAROK ONLINE JÁTSZANI!!! Úgyhogy szerintem az OP-rendszerek maradjanak meg olyannak amilyenek eddig is voltak. Kussolnak és nem pofáznak! Lásd az XP-t. Csak az SP3 után pofázik többet, de még mindig elviselhetőbb mint bármi más.
95
Sesshomaru (2009. február 24. 23:00)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 89. kommentre:
 
"sima windows"
ej gyerek még... win3.1 volt a sima windows az XP már hipermodern
94
zoe444 (2009. február 24. 22:30)
Jack Bauer (10/10)
...válasz 91. kommentre:
 
Igen, fent vant az x64 is, mert a 32 bites csak 3,25gb-ot kezel.
Onnan két másodperc a betöltés, miután a fekete hátterű WindowsXP logó alatti állapotjelző betekeri a kék színű képernyő előtti feketét... A kinézetnél nem csak a téma megváltoztatását értem klasszikus windowsra, hanem minden úgy működik, mint a windows 98-ban (csak nem döglik be folyton ). A 4gb memóriát a sok egymással párhuzamosan futó progira tartogatom, nem a winampra, meg ilyesmire .

Én a személyes rossz tapasztalataim miatt nem szeretem a Vistát, persze ettől még lehet jó. Bár más is panaszkodott rá, akinek 80%-ban adok a véleményére.

Hajrá Windows 7!
93
itep47 (2009. február 24. 22:20)
Inaktív)
...válasz 71. kommentre:
 

majd ha olyan gyors neted, meg erre kihegyezett szerver lessz.. akkor talan..
92
Bear91 (2009. február 24. 21:56)
Dr. Gregory House (9/10)
...válasz 87. kommentre:
 
Hmm... 4 giga RAMot max a 64 bites XP kezeli, nem írtad, neked 32 vagy 64 bites a Windowsod. (Igen, a 32 bites Vista sem kezel 4 giga memóriát, csak a 64-es). Nekem a Vistában egyetlen egy olyan program nincs, ami kompatibilitási hibák miatt kilépne. Mindenből van már újabb verzió, ami teljesen oké a Vistával. Sőt. A Windows 7-hez is van már néhol támogatás. A kinézet az XP-nél nem sokat javít a teljesítményen, Vistánál igen, 4giga memóriában meg szerintem elég sok progi elfér, szerintem ezzel ne spórolj. Vistában a programok kezelése sokkal fejlettebb, mert egyrészt kevesebb a kékhalál (nekem 1 év alatt volt 1), másrészt ha egy program nem válaszol, akkor a feladatkezelőből be is tudom zárni, XP-ben mindig várni kell, mire reagál. A 2 másodperces rendszertöltési időt elég hihetetlennek tartom, a mai gépeken a Win95 is jópár másodpercig töltöget... (Néztem videókat)

Amúgy sokan írták, hogy mennyi gubanc van a programokkal, gondoljatok vissza arra az időre, mikor az XP megjelent, mindenkinek voltak ilyen gondjai, a Win 98 elég sokáig maradt a gépeken.

Na, akkor a Win7-ről is valamit mondok: teszteltem, nagyon szuper, 1-2 hibát leszámítva (béta állapot miatt) nagyon jó kis rendszer lesz, és ha nem lesz nagyon drága (erre kicsi az esély) nagyobb valószínűséggel venném meg. Szuper lesz.
91
gyufa0203 (2009. február 24. 20:46)
Jack Bauer (10/10)
hiba nélkül legyen
90
Ninja8 (2009. február 24. 20:20)
Inaktív)
Az a baj az olvasott kommentek alapján hogy legtöbben ugy ítélkeztek hogy csak az egyiket ismeritek ez vonatkozik: konzol vs. pc vagy vista vs sima windows...Próbáljátok ki mind2-t és majd akkor panaszkodjatok a másikra. Nekem is ilyen volt pl: azthittem nagyon gyökérség konzolon lődözni de jobb mint pc-n... a vistát kipróbáltam szép meg minden de sok hülyeség jött elő. ezért várjatok majd a Nagy Windows 7-re... Hátha jólesz...
89
nonkeat (2009. február 24. 19:31)
Inaktív)
Jöhetne már a HALO 3 is!!! Nem tudom miért kell megváratni a PC-seket, mikor Games for Windows embléma vigyorog egy csomó gyengébb címen.

A PC nagyon ott van a szeren, én nem cserélném le egy konzolra sem, főleg ha a SquareEnix elkezd megjelentetni végre megint játékokat rá. The Last Remnant már egy jó jel.

Bízok az MS-ben, és remélem elhozzák az új PC korszakot. (Nem mintha ezzel most bajom lenne, mert sokat javult a 2000. év utáni időszakhoz képest...)

Red Alert 3 4eva!
88
Oldal: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | következő... |

A MEGÚJULT MACWORLD

Sims 3 és Leszáll az éj csomag

11.990 Ft

AKTUÁLIS!

E3 visszaszámlálás - Nintendo 3D-s

2012. május 26. 17:23

EndreMan és HP ma a Nintendo 3DS potenciális jövőjéről beszélget, az egyre közeledő E3 kapcsán. Játékok, hardver, pletykák...hajrá!

Sleeping Dogs - Mit kapunk a pénzünkért?

E3 2012 - Új Star Wars címet jelentenek be

AKTUÁLIS LAPSZÁMUNK

Gamestar magazin 2012. májusi címlap
Keresd az újságárusoknál!

FANSITE AJÁNLÓ



KIEMELT PARTNEREINK

CÉGMÁTRIX

CégMátrix szolgáltatás- és termékkereső portál
Itt megtalálja a keresett terméket, márkát, szolgáltatást, céget - cégadatokkal: név, cím, telefon, fax, web, nyitva tartás. WAP-on is!

Erdélyben: Erdélyi Cégmátrix