Hirdetés

WWE 2K16 - idén sokkal taktikusabb lesz a pankráció

|

Már a tavalyi részben is kísérleteztek a készítők a pankrációt feldolgozó sorozat harcrendszerével, idén a WWE 2K16-ban pedig egy egészen megújult, rendkívül taktikus rendszerben élhetjük át a ringben folyó egyik legnagyobb show küzdelmeit.

Hirdetés

Bár Hulk Hogan kimarad a WWE 2K16-ból, ez egyáltalán nem jelenti, hogy a pankráció rajongóinak nem érdemes odafigyelnie a Visual Concepts legújabb játékára, ugyanis a többi sztár természetesen játszható lesz, és a körítés mellett idén a játékmenet is rendkívül ígéretesnek tűnik.

Megváltozik ugyanis az ellentámadások rendszere, az idei részben egy külön erőforrást kell felhasználnunk, ha ellenfelünk saját mozdulatát szeretnénk ellene fordítani. A WWE 2K16-ben meghatározott számú egységünk lesz ebből az erőforrásból, amik ugyan lassan, de visszatöltődnek, viszont mivel nem áll folyamatosan rendelkezésünkre a támadások visszafordítása, érdemes lesz taktikáznunk, és olykor inkább elszenvedni egy-egy támadást, hogy később legyen lehetőségünk visszatámadni. Bekerül a játékba a Reversal-mozdulatok egy erősebb változata is, amit sokkal kevesebb időnk lesz aktiválni, miután ellenfelünk elkezdte a támadását, és a sima visszafordításra fennálló időnk lejárt. Ha viszont sikerül elindítanunk az erősebb változatot, két egységet is veszítünk az erre elkülönített erőforrásból (amiből öt, vagy kevesebb is lehet, attól függően, melyik pankrátorral játszunk épp), de sokkal nagyobb előnyre tehetünk szert a meccsben.

Egy másik új rendszer az állóképességhez kapcsolódik, amivel kiegyenlíthetjük az egyes harcosok közötti különbséget. Ugyanis ha túlságosan fáradt a pankrátorunk, akkor egyszerűen ráfoghatunk az ellenfelünkre, ha pedig ez sikerül, egy kicsit húzhatjuk az időt, - hasonlóan a valós meccsekhez - ezzel nem csak a saját állóképességünket töltve, hanem egyben az ellenfelünkét leszipkázva. Az utolsó új mechanizmus a submissionökhöz tartozik, ami tavaly csak a kontrollerünk eszetlen csépeléséből áll, idén viszont egy sokkal kifinomultabb minijáték kapcsolódik hozzájuk. Ez abból áll majd, hogy egy kör alakú felületen irányítunk egy-egy színes körszeletet, és a támadó félnek a védekező szelete fölött kell maradnia a sikeres submissionhöz. A WWE 2K16-ban igazán meg kell majd fontolnunk, milyen stratégiával lépünk majd a ringbe, ahogy az a jobb sportjátékoknál lenni szokott.

Ti kipróbáljátok majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)