Hirdetés

X-akták - itt az első trailer az új évadból

|

Az X-Akták rajongóinak ez talán túl kevés, de legalább van már valami: itt az új széria első előzetese!

Hirdetés

1993-ban egy azóta már kultikussá vált sorozat indult útára. 9 remek évad után azonban 2002-ben véget ért az X-Akták, azóta pedig csak két mozifilmmel kellett beérniük a rajongóknak. A 16 Emmy és 5 Golden Globe-díjas sorozat most végre folytatódik, a készítő FOX pedig kiadott egy pár másodperces kedvcsinálót.

A 90-es évek elején sokan kedveltük Gillian Anderson és David Duchovny azaz Scully és Mulder FBI ügynökök paranormális kalandjait, már persze aki minden részt megnézhetett. Én totálisan kontroll alatt cseperedtem, így be kellett érnem azokkal a részekkel amik a család szerint nem ütötték meg a gyereket romboló para-faktor szintjét. Tehát maradt nekem a gonosz, gyilkos gombaspórás epizód és társai.

Azóta persze pótoltam az összes évadot és már én is nagyon várom az Egyesült Államokban 2016. január 24-én, vasárnap debütáló 6 részes új szezont.

A történetről eddig nem sok információ szivárgott ki, és a most közzétett előzetes sem árul el túlzottan sokat, de az már bizonyos, hogy a két főszereplő mellett visszatér a Walter Skinnert alakító Mitch Pileggi, valamint William B. Davis is, a Cigarettázó Férfi szerepében (pedig a dohányzás káros...).

A régi motorosokhoz új tehetséges is csatlakoznak, fel fog tűnni a sorozatban többek között Annet Mehendru és Joel McHale is.

Íme a rövidke előzetes, reméljük hamarosan többet is látunk Scully és Mulder ügynökből.

 

Ti mennyire várjátok az új X-Akták évadot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)