Hirdetés

X-akták - lehet, hogy visszatér

|

A FOX fontolgatja a kilencvenes évek egyik legjobb sorozata, az X-Akták újraélesztését, már folynak a tárgyalások az egykori készítőkkel.

Hirdetés

Több mint tíz éve már, hogy végetért a kilenc évadot megélt X-akták. A Muldert alakító David Duchovny, és Scully, azaz Gillian Anderson a mai napig sikeres és népszerű sorozatszínészek, előbbi tavaly fejezte be a hét évig futó Kaliforgiát és jelenleg az Aquariusban szerepel, utóbbi pedig a Hannibalban alakítja Dr. Bedelia Du Mauriert.

A FOX eközben a 24 rövid visszatérésének nagy sikerére való tekintettel azt tervezgeti, hogy más sorozatokat is újraéleszt, kezdve az X-aktákkal. A hírt Dana Walden és Gary Newman, a FOX Television Group vezérigazgatói erősítették meg a tegnapi nap folyamán. Walden elmondta, hogy mindvégig jó kapcsolatot ápoltak a show atyjával, Chris Carterrel, valamint a két színésszel, és nagyon remélik, hogy egy rebootra vissza tudják őket csalogatni, viszont a fent említett elfoglaltságaik miatt tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk. Amikor az IGN rákérdezett, hogy azért nélkülük is megcsinálnák-e, Walden azt felelte, hogy Chris nélkül semmiképp.

El tudnátok képzelni az X-aktákat más színészekkel? Hogyan folytatódhatna a sorozat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)