Hirdetés

7 játék, ami még régi konzolokon is jó lehet

|

A Mad Maxet bejelentették Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, majd törölték. A Mortal Kombat X hasonlóan járt, és jövőre már talán nem is kapunk teljesen új játékot a platformokra. Összeszedtük, milyen megjelenésekre számíthatnak azok, akik ragaszkodnak az előző generációhoz.

Hirdetés

Péntek éjszaka robbant be a hír, hogy a Mortal Kombat X kétszer elhalasztott Xbox 360-as és PlayStation 3-as változatait a Warner Bros. végül törölte, mert ennyi idő után rájött, hogy azt, amit elvár, illetve amit a rajongók elvárnak, nem lehet megvalósítani. Ez már nem az első ilyen eset az elmúlt években: tavaly októberben a Dying Light és a Lords of the Fallen előző generációs kiadásai hiúsultak meg, idén pedig a Mad Maxet és a Dragon Age: Inquisition DLC-it törölték. A legtöbb játékot már be sem jelentik a régi platformokra, viszont van néhány kiadó, aki még hisz a sikerben, és néhány fejlesztő, aki hajlandó energiát szánni arra, hogy kiszolgálja azt az egyre szűkebb réteget, aki nem tud vagy nem akar előrelépni. És nem csak az EA Sportsról van szó. Összeszedtük azt a hét vadonatúj játékot (az egyik egy kiegészítő, de annak elég nagy), ami mindenképp figyelmet érdemel, és ha ugyanolyan nem is lehet, mint PC-n, PS4-en vagy Xbox One-on, valamennyire legalább biztosan élvezhető lesz.

Metal Gear Solid V: The Phantom Pain (megjelenés: 2015.09.01.)

Kojima utolsó Konamival közös projektje az eddigi legnagyobb és legfontosabb, és az eddigi tesztek alapján a játékkal alapvetően maradéktalanul elégedettek lehetünk. A kiadó - szemben listánk többi szereplőjének kiadójával - külön képeken mutatta meg, milyen különbségek lesznek a látványban, viszont képek alapján lehetetlen megmondani, hogy milyen a teljesítmény, és ennek következtében mennyire élvezhető. A Digital Foundry elemzése szerint a játék 20-30 fps között mozog, amitől élvezhetetlen ugyan nem lesz, de azért mégse tökéletes. Aki a Ground Zeroest élvezte régi konzolján, annak ezzel sem lesz igazán problémája.

Destiny: The Taken King (megjelenés: 2015.09.15.)

A Destiny játékosok is szerencsések, ugyanis az Activision dönthetett volna úgy, hogy csak a játék PS4-es és Xbox One-os változatát bővíti a továbbiakban, de a The Taken King kiegészítő minden platformra megjelenik, amin az alapjáték is játszható, és ha minden igaz, pont ugyanazt hozza mindenki számára. Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, az a tárhely: a The Taken Kingnek Xbox 360-on minimum 10 GB szabad helyre, PS3-on pedig minimum 30-ra van szükség a telepítéshez és frissítéshez. Azért a hivatalos honlapon finoman megjegyezték, hogy konzolt sem ártana újítani, konzolcsaládon belül egy az egyben meg lehet tartani a profilt, kacsint-kacsint.

Transformers: Devastation (megjelenés: 2015.10.06.)

Nem a Transformers: Devastation lesz a világ legszebb játéka, de nem is akar az lenni, és senki nem várja el, hogy az legyen. A rajzfilmekre hajazó megjelenítésével már rögtön megnyerte a rajongók nagy részét, és az eddig látottak alapján a játékmenet is teljesen korrekt, így végre ez lehet az a Transformers játék, ami elfeledteti velünk az eddigi retteneteket. Ezzel kapcsolatban az a legérdekesebb, hogy a Platinum Games állítása szerint minden konzolon, így PS3-on és Xbox 360-on is 60 fps-sel fut, viszont hozzátették, hogy míg a PS4-es és Xbox One-os kiadás stabilan tartja a képfrissítési sebességet, az előző generáción ez az akciódúsabb jeleneteknél csökkenhet. Meglátjuk, mi valósul meg, de ez jó vétel lehet minden platformon.

Guitar Hero Live (megjelenés: 2015.10.23.)

Ha valaminek, a GH Live-nak alig kell erőforrás. Játék közben mindig egy élőszereplős videó (koncertfelvétel vagy videoklip) fut a háttérben, pusztán a "sztrádát" (amin a lefogandó gombok szimbólumai jönnek) és a HUD egyéb elemeit kell megjeleníteni. Hogy mennyire nem izzasztja meg a gépeket, az abból is látható, hogy az Activision a teljes játékot kiadja mobilokra, és egy Bluetooth-os gitárral játszhatunk okostelefonokon és táblagépeken. 99%-ig biztos, hogy a játék ugyanazt a teljesítményt hozza minden platformon, és ugyanannyiba is kerül, így lényegében mindegy, mire veszitek meg.

Call of Duty: Black Ops 3 (megjelenés: 2015.11.06.)

Már azt hittük, ezt legalább elengedi az Acti, de idővel kiderült, hogy nem. Ugyanakkor vannak félelmeink, és van is okunk félni: annyi biztos, hogy a játék jön Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, viszont míg a modern változatokban négyfős co-op lesz mind a kampányban, mind a Zombies módban, addig a legutóbbi ígéretek szerint a portolást végző Beenox és a Mercenary Technology csak "próbálja megoldani", hogy két játékos tudjon együtt játszani. Hogy ebből mi lesz novemberre, azt most még nem tudhatjuk, de reméljük, hogy teljesítmény tekintetében legalább az Advanced Warfare szintjét sikerül hozni.

Tony Hawk's Pro Skater 5 (megjelenés: 2015. november)

Hogy, hogy nem, ez szintén Activision. Mint azt a trailerekben láttuk, a játék nem különösen szép, de ráfoghatjuk, hogy itt sem a grafika a lényeg. A régi konzolos kiadások esetében egy dologgal kapcsolatban biztosan kompromisszumot kell kötnünk, ez pedig az online játék: míg PS4-en és One-on egyszerre huszan játszhatnak együtt, PS3-on és X360-on ez teljesen kimarad. A megjelenés egy hónapot késik, csak valamikor novemberben jöhet.

Rise of the Tomb Raider (megjelenés: 2015.11.10.)

Sokáig nem volt tiszta, hogy végül Xbox 360-ra jön-e a Rise of the Tomb Raider, de most már biztosak lehetünk benne, hogy a One-os változattal egy napon ezt is megkapjuk. A Microsoft és a Square Enix is hallgat a különbségekről, a portolást pedig nem a Crystal Dynamics maga, hanem a Nixxes Software végzi. A CD állítólag "le volt nyűgözve" attól, amit a Nixxes összehozott, reméljük, mi is hasonlóan érzünk majd.

És a szokásos

A lista itt még nem ér véget, de a többi játék esetében nem nagy meglepetés, hogy támogatják az előző generációt, hiszen elsősorban egyik sem a hardcore játékosoknak szól, a casualek pedig zömmel nem foglalkoznak annyit a gaminggel, hogy számítson nekik, milyen platformon, milyen felbontás mellett és hány fps-sel játszanak. 

Az EA Sports már elkezdett kifelé haladni a generációból: a Madden NFL 16 ugyan még megjelent, a FIFA 16 pedig meg fog jelenni, és várhatóan jópár évig ez így is marad, viszont az NHL-ből már csak egy Legacy Editiont (csak a csapatokat frissítik, új funkciók nem jönnek) hoznak össze, az NBA Live 16 pedig teljesen elkerüli a két öreget. A 2K az NBA 2K16-tal és a WWE 2K16-tal még támogatja a múltgenerációt.

A Ubisoft szintén lezárta a korszakot, egyedül a Just Dance sorozat újabb részeire számíthatunk, de a TT Games nem hagyja új LEGO-játék nélkül 360-as és PS3-as közönségét. Bár már egyre több a probléma velük, a Telltale sorozatai sem mennek sehova a régi konzolokról (és jön a Minecraft: Story Mode), illetve jó pénz van abban is, hogy az Activision-Disney páros a Skylanders és a Disney Infinity legújabb részeit a lehető legnagyobb közönségnek szállítja. Ezeken kívül két, nem PS3-exkluzív, nem japán-import játékot várhatunk még a közeljövőben: a Capcomtól a Resident Evil Zero HD-t, a Deep Silvertől pedig a Mighty No. 9-t. A végére maradt egy nagy kérdőjel: bár ígérték, nagyon gyanús, hogy milyen régen nem hallottunk az Ori and the Blind Forest Xbox 360-as kiadásáról. Aki arra vár, inkább ne tartsa vissza a lélegzetét.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)