Hirdetés

Xbox 720/Infinity/Durango - minden, amit eddig hallottunk

|

Remélhetőleg már mindenki bevéste naptárába a május 21-i dátumot, amikor is a Microsoft véget vet a pletykálkodásnak, és bejelenti az Xbox következő generációját.

Hirdetés

Xbox 720. Durango. Új Xbox. Xbox Infinity. Még nem tudjuk, hogyan fogják hívni, de egy biztos: a Microsoft felkészült a generációváltásra, és ha minden jól megy, a Sonyhoz hasonlóan egy ütős prezentáció keretében fogják bemutatni az új konzolt. Sokmindent hallottunk már róla, sokmindent el is hittünk ezekből, de voltak olyan pletykák, amik okot adtak a kételkedésre. Alább olvashattok mindent, ami az elmúlt hónapok során a játékipar állóvizét kavargatta. Ne feledjétek: az egyetlen konkrét dolog a bejelentés dátuma (na meg az, hogy a készülék nevében szerepel az “Xbox” szó).

Szóval új Xbox. Először 2011-ben merült fel, hogy a Microsoft úgy érzi, az Xbox 360 már túlkoros, ideje átadnia a helyét egy frissített, felturbózott utódnak. A világsajtó - érthető, de sokak szerint elfogadhatatlan - módon Xbox 720-ként kezdte emlegetni a harmadik generációs Microsoft konzolt, de arra, hogy a redmondi óriás valóban ezt a nevet választja, igen kevés az esély.

Így, közel másfél év távlatából különösen érdekes, hogy 2011 októberében a videojátékokkal kapcsolatos médiumokban és a fórumokon mindenki az új Xbox 2013-as megjelenéséről beszélt. Kicsivel később, 2012 elején azt harsogták, hogy még abban az évben sor kerül a generációváltásra, és az év ebben a szellemben haladt tovább: hamarosan nem csak a hardver részletei kerültek nyilvánosságra, de a next-gen játékok között emlegették a Saints Row 4-et, a Thief 4-et és a Mafia 3-at is. Hivatalos bejelentés viszont nem történt.

Akkor úgy tudtuk, hogy az IBM 16 magos CPU-ja mellé egy, az AMD 7000-es szériájához hasonló GPU-t csapnak. A 16-ból 4 magot csak az új Kinect használ, hogy pontosabban tudjon működni, amire valljuk be, nagy szükség van. Egy kiszivárgott prezentációban a Microsoft elengedhetetlennek tartotta a Blu-ray lemezek támogatását, műsorrögzítés, az Xboxos játékok táblagépekre és okostelefonokra való streamelésének lehetőségét. A dokumentum 2010 környékén jött létre, tehát az abban lévő információk valószínűleg elavultak - ez viszont nem jelenti, hogy a Blu-ray lejátszó beépítését vagy a SmartGlass szolgáltatás kibővítését elvetették volna.

2013 januárja újabb pletykákat hozott: az AMD egykori vezetői a Durango és a PlayStation 4 specifikációit is felfedték - utóbbi bejelentése után már tudjuk, hogy valótlan információkat kaptunk tőlük. Mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy az Xbox 720-at szerintük egy IBM PowerPC CPU és a 6670-es GPU módosított verziója fogja hajtani. A 8 GB RAM-ból 3 GB kell a - feltételezhetően Windows 8 alapú - operációs rendszernek, a maradék 5 GB-ot pedig a játékok használhatják.

De ezek a száraz információk - az átlagfelhasználókat valószínűleg jobban érdekli, hogy mennyiben változik a játékélmény. Nos, a fent említett továbbfejlesztett Kinect megjelenése szinte garantált, és azt is valószínűnek tartjuk, hogy a konzol minden példánya mellett helyet kap. Ez azt vonzza magával, hogy ha állandó használata nem is, de konfigurálása és kipróbálása mindenképp kötelező lesz. Ahogy a PlayStation 4-nél is, úgy itt is csak minimális mértékben változik a kontroller: annyi szent, hogy kényelmesebb, ergonómikusabb lesz, de új funkciókról - leszámítva az érintőképernyőt, de ez a SmartGlass alkalmazás miatt nem garantált - nem hallottunk egyelőre. A 360 kontrollerét az új Xbox nem fogja támogatni.

Lényegesen ijesztőbb a kötelező állandó internetkapcsolat, illetve elvileg a játékok sem indulnak el telepítés nélkül (a felhasználók többsége a lemezt kímélendő egyébként is telepíti a játékokat), így valószínű, hogy nem lesz 4 gigabájtos, pénztárcabarátabb kiadás. A legújabb információk szerint a konzol alapkiadása közel 500 dollárba fog kerülni, de előfizetéssel már 299 dollárért és hazavihető lesz. Április elején bizonyos Paul Thurrottól tudtuk meg, hogy az Xbox játékkonzol mivolta megmarad, de természetesen az Xbox Live szolgáltatásainak kínálata is bővülni fog. A visszafelé kompatibilitást nyugodtan elfelejthetjük. A konzol megjelenése november környékére tehető.

Tehát mégegyszer: május 21, itthoni idő szerint este 7 óra, Redmond. A bejelentést az Xbox.com-on és az Xbox Live-on is élőben lehet majd követni, de a legjobb, ha egy kivetítőn, velünk együtt, élőben izguljátok végig az eseményeket. Erről később közlünk részleteket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)