Hirdetés

Xbox One - így támogat minden kontrollert

|

Egy modder csapat megoldotta, hogy ne csak a Microsoft saját kontrollerét, hanem szinte bármit használhassunk amikor az Xbox One-nal játszunk. Akár egeret is.

Hirdetés

Sokak szerint a next-gen konzolok nagyon hasonlítanak a PC-re, és úgy tűnik egyre inkább igazuk lesz. PC-s tulajdonságokból azonban nem lehet csak néhányat örökölni, hiszen ezek kéz a kézben járnak. Ennek köszönhetően leegyszerűsödött a tweak-elés, modolás, minden ami a konzol gyári beállításait piszkálja.

A CronusMax csapata már korábban is foglalkozott kontroller modolással, azonban ilyen széleskörű támogatást korábban egy konzolból sem sikerült kicsikarniuk. Az általuk gyártott átalakító segítségével megkerülhetjük az Xbox One belső tiltását, így szinte bármilyen kontrollert csatlakoztathatunk vadonatúj konzolunkhoz.

A lista már most is hatalmas, és hogy csak néhányat említsünk: DualShock4, Xbox 360 kontroller, Wii Remote, rengeteg fight-stick, sőt, akár az egér-billentyűzet párost is bevethetjük. Emelett különféle makrókat is írhatunk, melyek segítségével egy gombnyomásra hozhatunk be akár teljes kombókat. A csapat bizonyos játékokhoz mod-pakkokat is kínál, amelyek számos játék esetében megkönnyítik az életünket.

A különböző kontrollerek támogatása elsőre jó ötletnek tűnik, de jaj annak a Battlefield csapatnak, akiknek néhány egérrel felfegyverzett katonával szemben kell felvenni a harcot.

Ti használnátok az átalakítót?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)