Hirdetés

Xbox One - lesz régiózár

|

Már hivatalosan is megerősített hír, hogy régiózáras lesz a konzol. Azt még nem tudni, hogyan korlátozzák a tartalmakat.

Hirdetés

Ez a hét sem indul jobban az Xbox One számára, a nagyközönség ismét húzhatja a száját. Hivatalosan is megerősítette a Microsoft, hogy régiózáras lesz a következő generációs konzol, vagyis helyhez kötött tartalommal rendelkezik.

Nincs ez nagyon másképp most sem, hiszen PAL és NTSC modellek a jelenlegi generációs gépekből is vannak, az Xbox Live régiókra bontott tartalomszolgáltatása pedig régóta ismert iszony (ugyanazon az áron töredék tartalom). A Digital Trends magazinnak megerősítették, az Xbox One sem lesz másmilyen, a szolgáltatások, tartalmak és játékok is régióhoz lesznek kötve hasonlóan a zene- és a filmiparban ismert megoldásokhoz. Vagyis a jó öreg régiózár nem megy sehova, és csak reménykedni tudunk benne, hogy megmaradunk a kontinensekre osztott korlátozásokban, mert a magyar Live kínálatát nézve sötét középkor köszön ránk, ha tovább szűkülnek a körök.

Azért akad jó hír is, vagy legalábbis érdekes ötlet: a Polygon szerint a beépített Skype alkalmazáson keresztül belenyúlkálhatunk majd egymás játékaiba, hasonlóan a PC-s távoli eléréshez. Tehát ha elakadok valahol, akkor felhívom Disordert vagy Pacát, sírva elmondom nekik, hogy casual nyomorult vagyok, megsajnálnak, átveszik a játékot, lenyomják a főellenséget, emelt hangon megaláznak, aztán megy mindenki a dolgára. Ez még csak pletyka, a Microsoft azonban nem kívánta kommentálni. Pedig nem ártana, mert elég kellemetlen hírek röppennek fel napi szinten róluk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)